amp templates

Zarándoklat Máriabesnyőtől Aszódig

cikk, 2012.04.04. 15:46, szerző: mereszter

Kedves Mária Utasok, kedves Mária Utas Végzett Apostolok!

Az igazi út még csak most áll előttünk, fogalmazták meg többen a március közepén véget ért Mária utas apostolképzés záró alkalmán. Ennek szellemében a képzés nem hivatalos befejezéseként egy egynapos zarándoklatra hívjuk a végzett apostolokat húsvéthétfőn, azaz április 9-én. A dicsőítő zarándoklatra sok szeretettel várjuk a Mária út többi támogatóját is! (Kérjük, küldjétek el a meghívást azoknak az ismerőseiteknek is, akiket érdekelhet a zarándoklat.)

Mintegy 15 km-nyi utat készülünk megtenni Máriabesnyőtől Aszódig, természetesen a Mária úton haladva az alábbi útvonalon: Máriabesnyő, bazilika - Papp Miksa-kút - Domonyvölgy - Petőfi-forrás - Bag - Aszód.

A zarándoklat tehát a máriabesnyői bazilikában veszi majd kezdetét, ahol a reggel 9 órakor kezdődő szentmisén veszünk részt közösen.

Kérjük, aki csak teheti, érkezzen meg 3/4 9-re a templom bejáratához, ott fogunk gyülekezni, az ismerős arcokat és egy Mária utas zászlót keressetek. (Aki nem egyénileg közelíti meg a helyszínt, annak a Keleti pályaudvarról 7.35-kor induló vonatot javasoljuk, ez 8.17-re ér Gödöllő-Máriabesnyőre. A vonattal jövő zarándokokkal - megváltott vonatjeggyel - 7.20-kor találkozunk a vonat végénél.)

Imádkozva és taizéi, gitáros, valamint hagyományos énekeket énekelve haladunk utunkon, amely Aszódon a javítóintézet kápolnájában ér véget, majd agapéval és az intézet lakóival folytatott beszélgetéssel zárul a program. Aszódról a kora esti órákban indulunk haza.

Kérünk mindenkit, aki szeretne részt venni dicsőítő zarándoklatunkon, - az agapé tervezése miatt - jelezzen vissza a szonja.agonas@gmail.com e-mail címen. Hozzatok magatokkal rózsafüzért, esőkabátot, valamint annyi élelmet, hogy a javítóintézet lakóit is meg tudjuk vendégelni.

A találkozásig is szép nagyböjti készületet kívánunk mindannyiótoknak:

Agonás Szonja (20/523-0388) és Bernáth Marica (30/910-0530)