Međugorje 2012

Öt órakor indulunk, az édesanyja visz minket Pécsre autóval, onnét kezdjük meg 510 km-es utunkat. Pécsi kertvárosi templomban megkapjuk a zarándokok áldását! Megható volt. Én bizony majdnem elsírtam magam. Az első próbatétel mindjárt a templomnál van: Klárika autója defektes. Csak nem hagyjuk magukra a lányokat, ha már elhoztak idáig. Végre elindulunk. A 35 km-es első napot feltornázzuk 45-re, sok-sok rossz úton nem jó felé megyünk. Végre fáradtan megérkezünk Máriagyűdre. A templom nyitva, sehol senki. Este nyolckor jöttek bezárni, reggel igazoltattuk le az útlevelet.
11.-én reggel ötkor keltünk, a talpamon két vízhólyag. Egész nap csak baktatok szegény Kristóf után. Nem szól, de látom, menne jobban. Az összes fájdalmamat felajánlom a Szűzanyáért. Nagy hőségben megyünk, az egyik faluban nincs víz, egy cigány ember ad nekünk. Délután kettőre érünk a határra. A határőr lány részvéttel néz ránk, a horvát határon is készségesek voltak. Délután négyre értünk Doni Miholjacba. Az atya meglepődött, de adott szállást. A Jóisten áldja meg érte! Este hétkor elmentünk misére. Fáradtak vagyunk, szegény Kristófot is megáldotta a vízhólyag. Nyolckor lefeküdtünk. Én, aki öt perc alatt elalszom, fél egykor tudtam elaludni.
12.-én reggel négykor kelés, ötkor indulunk. Az éjszaka esett. Kellemes az idő. Hajnalban a rendőr megnéz minket, de a keresztet látva int nekünk, köszön. Reggel tizenegyre érünk Benicanciba. A pap sehol. Majd megtudjuk, vissza kéne menni jó két kilométert a paplakásig. Annyira nem kell a pecsét. Megpróbáljuk boltba lepecsételtetni, de nem hajlandók, ez hivatali pecsét, nem lehet. Jó, menjünk. Azért veszek szalámit, kenyeret, meg két darab banánt. Az egyik háznál kérünk vizet. Amikor megtudják, hová megyünk, behívnak, adnak rétest meg hideg sört. Mindenhol kedvesek az emberek, dudálnak, integetnek, köszönnek. Nasicébe este hétre érünk. Előtte megállunk vízért, egy fiatal pár ad, meg kávét és üdítőt. Nasicébe az atya szállást nem tud adni, de sátorban megalhatunk. Kapunk enni, inni, meg tudunk mosakodni. Este fél kilenc van, aludni kell, mert reggel korán kelünk.
13.-án reggel négy órakor ébresztő, összepakolunk, ötkor indulunk. Egy bontatlan két literes kóla megmaradt, amit az atyától kaptunk. Odaraktuk az ajtó elé. Édes és nehéz, nem vihetjük magunkkal. Olyan izomlázam van, megérek menni. Szegény Irénke néni most lehet, lehagyna. Tizenöt kilométer hegynek föl, 3 km-t megyünk, pihi. Csak így megy. Járda persze nincs, okosan az út szembe lévő sávjába ballagunk az autósok nagy örömére. De így is sokan intenek, köszönnek, mikor látják hova tartunk. Ma 25 km a táv. Nagy a meleg, szerencsére találunk három forrást is. De jó hideg a víz! Én csak ballagni tudok, gyötör az izomláz. Hiába kenem kenőccsel, nem sokat ér. Pihenni kéne, de nem lehet. Délután ötre érünk a templomhoz. Az atya szabin van, a házvezető nő ad vizet, de szálláslehetőséget nem. A falu közepén egy eldugott helyen sátrat verünk. Fürdés ma nincs, marad a törlőkendő. Nem rossz, de a víz jobb lenne. Remélem holnap jobb lesz a lábam.
14.-e: hát nem nagyon javul, vagy a vádlim fáj, vagy a lábfejem, vagy mindkettő. Az összes fájdalmamat felajánlottam a Szűzanyának. Megsegít mindig, mert elérjük a következő állomást. Reggel ötkor indulunk. Ma megint jó, mert nincs nap, lehet haladni. Ma megint csak hegyvidékes terep lesz. Reggel hat felé tudunk vizet kérni. Már alig volt vizünk. Hétkor kaja. Egy háznál ki van téve uborka, paprika. Átmegyünk venni. Kérek három uborkát és egy paprikát. Amikor fizetni akarok, nem engedik. Üdvözöljük Medugorjét, ezt mondják. Majdnem elsírom magam. Egy boltban veszünk kenyeret, konzervet, sajtot. Kettőre Podcrkavljeba vagyunk. A pap itt is szabadságon van. Szállást, bélyegzőt nem adnak. Van egy kút, ott megmosakodhatunk. Találok egy nyári almafát is. A földre hullottakból megeszünk egy párat. Mennyei íze van. Induljunk tovább a határ felé, ott állítólag van egy monostor, ami szállást ad a zarándokoknak. Előbb átmegyünk a szomszéd boltba kenyérért. Holnap vasárnap, nem lesz nyitva semmi. A boltnál fiatal srácok vannak, söröznek, beszélgetnek. Amikor átindulunk, csöndben néznek minket. Majd az egyik bemegy, és kihoz két üveg hideg sört, igyunk velük. Elfogadjuk, beszélgetünk. Indulni akarunk, újabb sört hoznak. Az egyik felajánlja, hogy aludjunk náluk. Nem, minekünk menni kell tovább. Végül úgy engednek tovább, hogy hoznak szalámit egy rúddal, meg két darab szalonnát. Meg egy üveg hideg ásványvizet. A zsákok persze két kilóval többek lettek. Meg is érezzük. Elköszönünk, indulunk tovább. Még kb. tizenöt-tizenhét km-t ráteszünk a mai húszra. A határvárosnál én már csak totyogok, mint egy öregember. Szállást persze nem kapunk. Egy ismeretlen nő, aki elmondása szerint ateista, segít szállást keresni. Telefonál, és van szoba. Kétszáz kuna, de sátrat nem lehet lerakni sehol. Végre ágy, zuhany! Most pihi, reggel hétkor kelünk, és mindjárt éjfél.
15.-én reggel felkelünk, szívem szerint visszafeküdnék, és másnap reggelig fel se kelnék. Ma átlépjük a horvát-bosnyák határt. Azt mondták otthon, jó a személyi a határon, de énbennem ott a félsz. Mi lesz, ha azt mondja, nem. Átmegyünk a határon, mert vissza nem akarok fordulni. De sikerül. Megnéznek minket, két fura szerzet egy botra szerelt Mária képpel. Nem kérdik, hova megyünk, tudják. Sokan gratulálnak nekünk. Jó érzés. Pénzt váltunk, indulás. A Száva hídján vasrácsos a járda alja. Engem a hideg víz kiver, olyan félelmetes. Igaz, én félek a magasban. Kishitű vagyok, hiszen a Szűzanya akarja, hogy odaérjek Medugorjéba. Elindulunk Boszniába. Borzalmas látni a háború után ottmaradt, kiégett házakat. Találkozunk kéregetőkkel, bóvliárusokkal. Talán tiszteletből a Szűzanya iránt, vagy látják, ezek gyalog mennek, úgysincs pénzük. Donja Mocila határában veszünk egy dinnyét, már régóta kívántam, de csak most volt rá alkalom, hogy vegyünk. 5,5 kilogrammos, ott helyben megesszük. Istenem, milyen fenséges étel, gyümölcs tud lenni a dinnye! Pihenünk, irány a templom. Megkérdezzük, hol van, egy hölgy elmagyarázza. Megtaláljuk a templomot, persze a paplakás nincs ott. Még két kilométer. Ez a legrosszabb. Még 2-3 kilométer. Egy autós hölgy megáll, és kérdi, honnan jövünk, és ugye Medugorjéba megyünk. Mondjuk, magyarok vagyunk, és igen, oda megyünk. Erre a kezembe nyom egy üveg citrom ízű italt, elmondja, hol találjuk meg a papot, és elhajt. Mik ezek, ha nem csodák? Megtaláljuk az új templomot és a paplakást. Az első, amit észreveszek, egy medugorjei Szűzanya szobor, olyan, mint nálunk a hegyen. Kedvesen fogadnak, lepecsételik a zarándok útlevelet. Természetesen ott alhatunk. Elmegyek imádkozni a szoborhoz. Elmondok egy imát, és megszólalt a harang. Nekem ez egy újabb csoda, majdnem elbőgtem magam, olyan jó érzés volt. Ma csak kettőig gyalogoltunk, vasárnap van, kicsit lazítunk. Meg jól esik pihentetni a lábunkat. A bal lábam borogatom, mert bedagadt. Hát igen, egy kamionsofőr nincs hozzászokva a napi 30-35 km gyalogláshoz. Kaptunk egy üveg vörösbort. Mi legyen vele? Nehéz vinni, itt hagyni meg nem akarjuk. Hát szép csendben elborozgatunk. Nem sértődik meg senki.
16.-a: Ma Derventa a cél, 22 kilométer. Reggel ötkor indulás. Hétre érünk az első faluba, ami 10 kilométerre van. Tegnap mondta az atya, hogy ott nyolckor van mise. Bemegyünk, mert tegnap nem tudtunk misére menni. Egy idős nénitől kérdezzük meg, hogy van-e bolt, mert addig bevásárolhatnánk. Ott nem volt, de továbbmenve lesz, mondta. Medugorjéba megyünk, ugye? – kérdezte, és megpuszilta a Szűzanya képét. Megható! A misén öt ember volt, velünk együtt. Visszafele a néni már várt minket, csinált lángost reggelire, meg sajt és szalámi mellé. A végén egy címet is adott, ahol az ő rokonai laknak Medugorjába. Továbbmegyünk. A boltba bevásárolunk. Kristóf kezébe nyom a boltos egy tízmárkást, hogy tegyük a perselybe Medugorjéba, meg 2 hideg üdítőt az útra. Öt kilométer múlva egy házból utánunk fut egy lány, hogy menjünk be, igyunk hideg üdítőt, kávét, együnk valamit. Beszélgetés közben kiderül, hogy ők németek, és láttak minket a határon már. Kíváncsiak voltak, miért csináljuk, mondtuk, a hitünk miatt. Vicces volt, azt hitték, súlyos bűnünk van. Búcsúzáskor kaptunk kekszet, haribót, meg öt plusz öt eurót. Ezt nem akartam elfogadni, de a végén ránk tukmálták. Mondtam, jó, akkor beteszem a perselybe majd. Nem, mondták, ezt használjuk mi. Továbbmentünk. Egy háznál akartunk venni paprikát, kettő darabot. Látták kik vagyunk, nem fogadták el a pénzt, még négy darab paradicsomot is adtak. Mi ez, ha nem Isten szeretete? Derventán a piac mellett megkérdezte egy ember, beszélünk-e németül, egy kicsit, mondtam. Hol fogunk aludni, hát mondtam, azt atyánál, vagy továbbmegyünk. Az jó, mondta, mert ő a pap. Kaptunk szobát, ebédet este ötkor, megnéztük a templomot, nagyon szép, Philip atya olyan, mint Zoltán atya volt nálunk. Néztünk videót, hogy mulatnak, ünnepelnek, és az atya nótázott, mulatott velük. Hát ez volt ma a szeretet napja. A Jóisten áldja meg őket!
17.e: 25 kilométer ma is lesz. Focia a cél, reggel ötkor az atya reggelivel és kávéval vár. Még kapunk az útra szendvicset, konzervet és fél liter üdítőt. A Jóisten áldja meg érte! Még fényképeket készítünk egymásról, és indulunk. Fociáig eseménytelen napunk van, legalább tudunk csendben imádkozni az otthoniakért, akik értünk aggódnak, imádkoznak. Az úton okosan kell menni, mert csak az út szélén tudunk menni. A kamionok meg az autók meg száguldoznak mellettünk. Némelyik ész nélkül. Ezt el se mondtam az asszonykámnak, aggódik így is eleget. Délelőtt tizenegykor a szokásos hőség, árnyék alig, de menni kell, mert én lassan tudok menni. A bokám van bedagadva, fáslizom. Focia felé az út meredek, szó szerint. Megteszünk 300 métert, és folytatjuk. Itt többször meg kell állni. A Jóisten ad erőt gyümölcs képében. Sok szilvafa van. Ez legalább ingyen van és finom is. Megérkezünk, most épül a templom. Csak a betonfalak állnak, a parókia kész. Az atya készséggel fogad. Kapunk szállást, ételt, fürdőt. Megkérdem mivel tartozom, semmivel, mondja. A Szűzanya áldása velünk van! Elfelejtettem, hogy amikor be Focia felé, találkoztunk egy idős nénivel, aki mosolyogva kérdezte, hova megyünk, amikor megtudta, tapsolt és éljenzett nekünk. Ezek az apró dolgok el tudják felejtetni az emberrel, hogy fáradt, fáj mindene. Pici csodák!
18.-a: ma irány Doboj, 25 kilométer. Ez jó táv. Fociából kavicsos úton indulunk kifelé. Egy bácsival beszélgettünk tegnap, az mondta, hogy Focia katolikus, a környező falvak meg pravoszláv – görög-katolikusok. Dobojig szép csendben tesszük meg az utat. Egy helyen veszünk kenyeret. Meleg van. Most cipőbe megyek, mert reggel a kavicsos úton abba jöttem, és jól bírja a lábam. A bokám viszont nehezen. Nagyon fáj az ízületnél, fáslizom, mégis fáj. Háromszor-négyszer megállunk pihenni, mert úgy fáj a bokám. Asszonykám üzente múltkor, hogy vegyek be fájdalomcsillapítót. Nem! A fájdalmat felajánlom mindig a Szűzanyának és Jézusnak. Tudom, hogy ők adják az erőt és kitartást, hogy elérjük a célunkat. Majd amikor már úgy fáj, hogy nem bírom, akkor esetleg. Kristófról azért írok keveset, mert az történik vele, mint velem, és hogy ő mit érez, azt én nem tudhatom. Na de vissza Dobojba. Szerb lakta város, többségében. Nem bántanak, nem ellenségesek, de nem is szeretnek minket. Megkérdezték hova megyünk, meg kik vagyunk. Mikor megmondtuk, elismerték, hogy nagy utat teszünk meg, és nem foglalkoztak velünk tovább. Egy elviselhető rossz vagyunk a szemükben. Mindenesetre, ha futni kéne, velem könnyű dolguk lenne, menni is alig bírok. Három órára a templomnál vagyunk. Az atyától kapunk szállást a közösségi házban. Az atya vagy mérges valamiért, vagy alapba ilyen típus, de először majdnem elküld minket. Végül azért lett hol aludnunk, mosakodnunk.
19.-én irány Maglaj, 26 kilométer. Reggel ötkor indulunk. Csendes a város, csak a kutyák ugatnak meg minket. Lassan, fáradtan bandukolunk. Ma is meleg lesz. Hat órakor én már le is veszem a pulóvert. Kristóf fázósabb, ő nyolc körül veszi le. Az úton néha dudálnak, bíztatnak minket az autósok. A gyalogosok, biciklisek csak lopva, halkan pisszegnek. Nem egy katolikus, szerető vidék. Ha nem tudnám, hogy a Szűzanya vigyáz rám, bizony néha félnék, hogy megvernek minket. Egy török pékségbe veszek két lekváros buktát, meg két mákkal szórt fonott kalácsot. Kifelé egy kisfiú mindenféle kriksz-krakszot mutogat felénk. Szerintem muzulmán átkot szórt felénk. Én csak csöndben rámosolygok, erre abbahagyja. Öt kilométer után leülünk enni. Jól esik a pihenés, meleg van nagyon. A cipőm lassan szétmegy. Normálisabb cipőt vettem, terepre valót otthon. Kb. 100 kilométert mentem benne, de már karton papírt kell a sarkához rakni, mert megy szét, és nagyon böki a lábam. Legközelebb magas szárú, vékony, vastag talpú cipőt kell venni. Maglajba érünk. Újépítésű, modern temploma van a városnak. Az atya kedves, a vendégházba visz minket. Itt kb. 8-10 szoba van, három ágyas, és közös fürdő, wc. A Kristóffal egyre gondolunk; a Jóisten olyan jó hozzánk, hogy meg se érdemeljük. Délután öt óra, árnyékba van most 35 C. Nekünk légkondis szobánk van. Az atya most hozott nekünk enni, pedig nem kellett volna. Sült csirke, rántott uborka, pita. Másodszor eszünk főtt ételt mióta elindultunk. Eddig nemigen találtunk éttermet. Ez a környék meg üdülőterület. Itt nekünk drága lenne. Azért változatosan eszünk: egyik nap kenyeret szalonnával, másik nap szalonnát kenyérrel. De tényleg jól eszünk. Holnap kell venni sajtot, túrót, halat, péntek lesz, fürdünk és alszunk.
20.-án Zepce a cél, csak 20 kilométer. Reggel az atya lepecsételi a zarándok útleveleket. Átmegyünk megnézni a templomot, mert este az atya nem ért rá megmutatni. Nagyon szép, modern templom. Egy horvát szent ereklyéje van elhelyezve benne egy szépen kialakított üvegvitrinben. Indulás előtt a kezünkbe nyom húsz márkát. Jó, mondom, miután ránk erőltette. Ha nem költjük el, Medugorjéba a perselybe teszem. Rendben, mondja. Egy boltban megállunk venni kaját, mert ma péntek, nem eszünk húst. Veszek halkonzervet, sajtkrémet, meg kefirt. Azt a bolt előtt meg akarom inni, erre kiderül, tejfölt vettem. Nem baj, kanál elő, és megeszem. Azt is szeretem. Nyolc kilométert megyünk, amikor egy család behív minket, hideg üdítőt, süteményt és én kávét kapok. Nem baj, hogy törökösen főzik. Nem mondom, tizenegy nap alatt ez a harmadik kávém, én, aki otthon naponta hármat iszom. De jól esett, hogy behívtak. Nem azért, mert adnak italt, ételt, hanem mert érzem, szeretetből hívnak be. A horvátok nagyon becsülik a zarándokokat, és ez jól esik. Nem azért, mert minket szeretnek, hanem mert tudom, a Szűzanyát szeretik nagyon. Na, elértük az első akadályt. Alagút. Hatszáz méter. Gyalog és biciklivel bemenni tilos. Vezet egy út föl mellette, de ki tudja, az-e a kerülő, mert eléggé benőtte a gaz. Lámpa a kézbe, menjünk át. A fal mellett van egy kb. negyven centi széles, húsz centi magas út, azon megyünk át. Van bent világosság, de a lámpát jobban észreveszik. Hál’ Istennek nincs probléma, átérünk. Ezt mindjárt megköszönöm a Jóistennek, hogy vigyázott ránk. A templomhoz érve kiderül, nincs pap. Csak apácákat találunk. A mellettünk lévő katolikus iskolában alhatunk a földön hálózsákban. Tökéletes. Van wc, víz, hűvös helyen alszunk. Mi kell más! Este hatkor lesz mise. Négy napja voltunk misén utoljára. Nagyon hiányzik, igaz, nem sokat értek belőle, de Isten nem azt nézi, hanem, hogy ott vagyunk. Ma jól kipihenjük magunkat, mert holnap hosszú napunk lesz, lehet negyven kilométeres utunk lesz. Kaptunk az apácáktól egy tál süteményt és egy üveg üdítőt. Még megettük mellé a fél dinnyét, és megvolt a vacsi.
21.-e: Zenicába megyünk, ha bírjuk. Sajnos Nemilába nincs katolikus templom, mint a Mária úton írják. Negyvenkét kilométer a táv. Még kimondani is sok. Szegény lábam, sanyarú sorsa lesz ma. Reggel 4:40-kor indulunk. Egy rendőr kérdi barátságosan, kik vagyunk, hova megyünk. Megnézi a Mária képet a vándorboton, és szalutál. Jól esik, hogy így szeretik. Eseménytelen napnak indul a mai. Nyolc után kezd meleg lenni. Tizenegykor már kánikula van. Ma meglepett egy muszlin ember. Két muszlin falu között málnát és áfonyát árultak. Mikor láttak minket, egy doboz málnát adott. Kérdem mennyi, semmi, ajándék, mondja. Ez az igaz szeretet. Köszönöm Istenem, hogy ezt megadtad nekünk! Ma két alagúton kell átmennünk. Négyszáz plusz ezer méter. Hál’ Istennek, gond nélkül átérünk. Utána pihi, mert a lábam nagyon fáj. Egy svájci család odahív magukhoz, megvendégelnek minket. Sütemény, víz. Mi kell más. Az ember megtanul értékelni minden apróságot. Otthon föl se tűnne, itt meg kincs. Meleg a vizünk, kit érdekel, de van! Zenicaba érünk. A cipőmet útközben leraktam. A talpa teljesen szétment. Kemény kétszáz kilométert kibírt. De én vagyok a bolond, miért kínait veszek túrázni. Megérkezünk a templomhoz. Az atya ad szállást, kaját. Főtt étel! Levest otthon ettem utoljára. Leves előtt egy pici grappa, majd a kaja után bor. Ma remélem, jól alszom, mert mióta a lábam fáj, négy-öt órákat tudok aludni. Azt is részletekbe. Nem kívánom senkinek.
22.-e: Hát nem aludtam sokat. Egy óra múlva már fent voltam, és csak tűrtem a fájdalmat. Krisztus többet szenvedett, én is kibírom érte. Reggel hatkor, bicegve, sántikálva indulok Kristóf után. Fél nyolcra érünk az első faluba. Harangoznak, nyolckor mise, ott a helyünk. Mise után csoda történik velem. Úgy tudok menni, mint az első napon. A Szűzanya nagy ajándékot adott ezzel. Kb. nyolc kilométert megyünk, mikor utánunk szalad egy nő, Kristóf, állj meg, kiáltok. A nő megkérdi: hova mentek? Medugorjéba? Mindezt magyarul. Tizenegy éve él itt, és ő is szokott segíteni a zarándokoknak. Egy órát beszélgetünk, majd indulunk tovább. Ismeretlen emberek állítanak meg minket, miben tudnának segíteni. Egy zöldséges tíz márkát ad, hogy használjuk, vagy tegyük Medugorjéba a perselybe. Két kilométerrel arrébb két banánt kapunk. Annyi szeretetet kapunk, hogy úgy érzem, a mennyországban vagyunk. Elhalmoznak minket az emberek a szeretetükkel. Ami a Szűzanyának szól, csak mi is részesülünk belőle. Tisztelik és becsülik, hogy gyalog, a Szűzanya képével megyünk. Vitez után egy faluba behívnak egy házhoz, igyunk teát és kávét. Húzódoztunk, de jó, menjünk, nem kell megsérteni senkit. A házban az ember édesanyja mikor meglátja a Szűzanya képét, sírva puszilja meg és simogatja. De jó, hogy bementünk, ezért érdemes volt. Megható pillanat. Végre Novi Travnikba érünk. Itt kapunk szállást, szendvicset. Az apáca még az ágyunkat is megveti. Mikor szabadkozunk, mosolyogva int, ez a dolga. Gyönyörű nap volt a mai. Már érzem, hogy estére megint a lábfájás fog gyötörni, de egy ilyen napért megéri. A magyar asszonyról még annyit, hogy Renáta Pranjkovic a neve. Hatalmas gazdaságuk van. Bikaviadalt is szoktak rendezni, itt a bikák küzdenek egymással. Megkínált minket csevappal. Hatalmas szíve van. Nekünk is mondta, hogy segíteni fog még.
23.-án Bugajno az úti cél. Reggel hatkor indulás. Az ajtóig jutunk. Zárva a bejárati ajtó. Akkor? Várunk. Valaki csak ránk nyit. Az atya fél hétkor jön ki. Kapunk kávét és reggelit. Az apáca hoz rövid italt, jót tesz reggel. Oké, mondom, és Ön nem iszik? Rám néz, egy picit. Nagyon ramatyul érzem magam, a Kristóf is. Négy kilométer után kijön belőlem minden. Szar a gyomrom. Az apáca mondta reggel, hogy van egy rövidebb út, azon menjünk. Hát rövidebb kb. 10 kilométerrel, de nagyon meredek. Többször megállunk. Rosszul vagyunk, fáradtak vagyunk. Pokoli érzés. Többször fohászkodom a Szűzanyához, segítsen meg minket. Nem baj, ha fáj a lábam, erőnk legyen felmenni a hegytetőre. Ja, a teteje 1500 méter magas, szó szerint szenvedünk, mire felérünk. Végre elérjük a főutat, innen még húsz kilométer a város. Rengeteg a kóbor kutya. A legtöbb szelíd, félős, de van, amelyik majdnem nekünk jön. A Jóisten segítségével elérjük a várost. Egy szelíd kutya nyolc kilométeren keresztül velünk tart. Kiderül, a város szélén lakik, ő megy haza. Tizennyolc órakor érünk a templomhoz. Tíz óra alatt tettünk meg harminc kilométert. Az atya mindjárt ad szállást, kapunk enni, holnapután jön az új pap. Kérdem Viktor atyától, ő hova megy. Ki tudja, mondja. Négy évet volt itt, most elhelyezik. Vicces lenne, ha találkoznánk még Medugorjéig valahol. Vidám kedélyű ember, jó húsban van. Mondom neki, én kilenc kilót fogytam idáig. Akkor jövőre ő is elmegy Medugorjéba gyalog, mondja, és nevet hozzá. Lázasnak érzem magam, veszek be gyógyszert. A Kristóf is panaszkodik. Szerintem ki vagyunk merülve. Csak tudnám, mitől. Ma értük el a 360 kilométert.
24.-én Kupres a cél. Reggel fél hatkor kelünk. Ma huszonnyolc kilométer a táv. Az atya nem kelt fel. Várunk, fél hétkor indulni szeretnénk, de az atya nem pecsételte le az útleveleket. Lemegyünk, csinálunk kávét, teát. Finoman, de nem túl hangosan zörgünk. Csak felkel az atya, hat óra húszkor kijön, megcsinálja a papírokat. Kérdem, mit fizetünk a szállásért, kajáért. Semmit, mondja. Majd kicsit kajánul megjegyzi, ma nehéz napunk lesz. Csak 28 kilométer, mondom. De fölfelé, mondja. Kupresig hegynek kell menni, de utána Medugorjéig lefele, vagy egyenes lesz az út. Hát nem volt könnyű a hegymenet, 8 és 14% emelkedők végig. Végre elértük az alagutat Kupres előtt. 1384 méter hosszú. Akkor előtte pihi, és indulhatunk. Mielőtt elindulnánk, odaállít egy rendőrautó, na, mondom, gyalog nem megyünk át, de nem tiltja semmi, hogy átmenjünk. Megkérdi, kik vagyunk, hova megyünk. Mondom, magyarok és Medugorjéba. Gyalog, kérdi. Igen, mondom. Gratulál, és megköszöni, hogy elmegyünk Medugorjéba. Mielőtt a városba értünk volna, nekiáll esni az eső. Az esőköpeny csak combközépig ér. Elázunk rendesen. A nadrágomból csavarni lehetett a vizet. Kapunk szállást, vacsorát. Első a fürdő, forró fürdőt veszek, nem akarok beteg lenni.
25.-én Sujica a cél, 21 kilométer. Reggel nem esik az eső, de a ruhák sem száradtak meg rendesen. A magyar ember találékony, hajszárítóval megoldjuk a problémát. Indulunk először a boltba, kenyerünk már kevés van. Konzerv, meg étcsoki a Kristófnak. 7 kilométert megyünk az első pihenőig. Egy benzinkútnál állunk meg. Mellette egy érdekes építményszerű. Egy dombba épített kripta, rajta gránit kereszt. Háborús emlék. Egy imát elmondok a halottakért. Délután kettőre érünk Sujicába. A város előtt kb. 3 kilométerrel látunk aknaveszély táblákat. Sajnos még ez is háborús emlék. Kapunk szállást egy konditeremben. Van konyha meg wc. Tökéletes. Lemegyünk a boltba, veszünk leves port két csomaggal. Meg zoknit, mert négy párból három lyukas, annyira, hogy csak egyet tudok megvarrni már. Este csak levest eszünk, ma böjtös napot tartottunk. Sajt, hal meg leves a menü. Délután pingpongoztunk egyet, jól esett egy kis másfajta mozgás. Holnapra is csöpögős időt ígértek. Talán megússzuk nagy zuhi nélkül. Ma is hol esett kicsit, hol csak szemitelt. Holnap Tomislavgrad lenne a cél, de Renáta már mondta, hogy oda ne menjünk, mert egy öreg atya van, aki nem fogadja el Medugorjét addig, amíg Róma el nem fogadja. Itt a templomnál egy gyönyörű keresztút van kialakítva. Végigmentem rajta, úgy, hogy mindegyik stáció előtt elmondtam egy miatyánkot, vagy egy üdvözlégyet. Tudom, hogy nem teljesen így kell, de én csak így tudtam. Utána olvastam el az sms-t, hogy felvették őt is és az Esztert is a főiskolára. Hát folytak a könnyeim.
26.-a: elindulunk hat órakor. Az atya az este nem bélyegezte le az útlevelet, majd később, mondta, mi meg kilenc után aludtunk. Hát akkor itt nincs stempli. Tizenegy órára megtettünk 15 kilométert, elég jól mentünk. Tudom, másnak ez csiga tempónak tűnik, de próbálja meg valaki fájós lábbal, 15-17 kilogrammos zsákkal a hátán. 12:30-kor megáll mellettünk egy autó, két férfi, kérik, menjünk el hozzájuk kávéra, üdítőre. Rendben, mondom, de csak gyalog megyünk. Jó, mondják, egy kilométerrel arrébb laktak. Hozzáteszem, sokan felajánlották, hogy elvisznek minket autón, de nemet mondtunk mindig, mi gyalog megyünk. Vissza a családhoz. Nagyon vallásos emberek hívtak minket magukhoz, barátjuknak tudhatják az egyik látnokot, Mirjanát. Az egész házon látszik, hogy központban a hitük az első. Csodálatos ezt látni. Kb. fél órát maradtunk. Ők ajánlották Bukovicát és Péter pátert. Az még 16-18 kilométer. Menjünk. Tíz órakor indultunk el. Tíz kilométer után leültünk pihenni egyet. Beszélgetünk a Kristóffal, mikor megáll egy autó, kiszáll belőle egy férfi, hoz két üveg hideg üdítőt meg tábla csokit. Látja, mondja, Medugorjéba megyünk. Kezet fog velünk, bemutatkozunk, köszön, int és elhajt. Érezzük a Kristóffal, hogy ezek a szeretet igaz pillanatai. Nagyon jóleső érzés. A Bukovicai templom nagyon szép, de jó nagy dombra építették. Szeretettel fogadnak minket, egyből enni kapunk, mikor kiszámolták, hogy ma közel 40 kilométert mentünk. Délután öt órára értünk ide. A Szűzanya megsegített, hogy fájós lábbal így ideértünk. Kristófnak hál’ Istennek nem fáj semmije. Most pihenő, ruhamosás, fürdés, alvás.
27.-én Posusje a cél. Húsz kilométer a táv ma. Reggel 7:30-kor mise, az atya nagyon örült, hogy ott vagyunk misén. Utána még meghívtak reggelire is. Kilenc órakor indultunk. Meleg volt végig, szokás szerint a vállunk és a hátunk az első öt kilométeren le akart szakadni. Öt perc pihi és megyünk tovább. Nagyon lassan haladunk. Meleg van, süt a nap, folyik a hátamon a veríték. A sapka alatt izzadok, ha leveszem, hőgutát kapok. Vizezem a hajam, a nyakam, úgy tűrhető. Posusjei benzinkutas a kezünkbe nyom egy üveg hideg vizet. A Jóisten áldja meg érte! Elértük a templomot. Pecsét van, szállás nincs. Elindulunk tovább, talán lesz valami helyünk, mert sátrat nem tudunk sehol lerakni. Egy diófa alatt a város szélén megállunk. Merre? Az atya ajánlott egy templomot, de az kerülő út, és nem is biztos, hogy lesz helyünk. Majd mint mindig, a Szűzanya szép csendben segíteni kezd. Odajön négy fiatal, kérdik kik vagyunk, hova megyünk. Beszélgetni kezdünk, és mondjuk, mi a problémánk. Kávét hoznak, üdítőt, és közben telefonálnak. Tíz euró körül már kaphatunk szobát, ha érdekel. Hogyne, mondom. Visszavisznek autóval a templom mellé, ott van motel. Bent kiderül, harminc euró lenne kettőnknek. Szegény srácok csak szabadkoznak. Semmi baj, mondom, de a tulajnak mondjuk, hogy nekünk ez sok. Hát esetleg huszonöt euró. Vakarózunk, de ha más nincs, ez van. Lám, jön a csoda, a szakácsnő képében. Van egy üres lakása, aludjunk ott, küldet fel kaját, és nem kér semmit érte. Milyen nagy az Isten hatalma, a szeretet mindent legyőz! Este rajzoltam neki egy vázát virágokkal. A hátoldalra ráírtam a címem, nevem, és ráírtam neki, hogy az én házam ajtaja mindig nyitva áll előttük.
28.-án Siroki Brijeg a cél, 28 kilométer. Reggel hatkor indulunk. Nyolc órakor már meleg van. Ma nehéz napunk lesz, hegyes-völgyes terep. Nagy a hőség, lassan tudunk menni. 15 kilométeren keresztül nincs lakott terület. Még jó, hogy mindkettőnknél van két és fél liter víz. Nemcsak iszom, a fejemet és a nyakamat is folyamatosan vizezem. Hiába van rajtam sapka, így is majd hőgutát kap az ember. Tizenegy órakor kb. harminc fok van, árnyék alig. Kemény próba. Úgy látszik, egészséges vagyok, mert bírom, csak lassan tudok menni. A Szűzanya vigyáz ránk. Nem engedi, hogy bajunk legyen. Négyre érünk a monostorhoz. Hát szoba az nincs. Felújítás alatt van az épület, egy flegma forma emberrel állunk először szóba. Az első reakciója, hogy menjünk tovább, csak harminc kilométer Medugorje. Hát ha nem zarándokúton lennénk, én is mondtam volna, hogy ő hova menjen. De az őrangyalom nem engedte, hogy káromkodjak. Kristóf mondta is neki, Magyarország meg 480 kilométerre van, és fáradtak vagyunk. Végül egy normálisabb ember elintézte, hogy kapjunk helyet. A folyosón alhatunk. Kapunk enni, meg fürödni is tudunk. Bőség, mi kell még. A Szűzanya itt is a segítségünkre sietett. A Jóisten nem hagyja el azt, aki hozzá megy! Egy kis probléma akadt. A monostor rendfőnöke elküldött minket. Este 19 órakor, most hova? Menjünk vissza a városba panziót keresni, vagy tovább az első faluig, vagy vadkemping, talán a rendőr nem vesz észre. Menjünk tovább, majd a Jóisten segít, ha nem, akkor egy éjszakát kibírunk ülve is. A csoda érkezik. Egy család hív be, hogy igyunk kávét, üdítőt, pihenjünk. Bemegyünk, nagy levegőt veszek, és elmondom a problémánkat. Mosolyogva mondják, van egy ház, az pont az ilyen helyzetekre van. Valamelyik szeretetszolgálat háza. Pénzt nem fogadnak el. Fürödjünk, aludjunk. Kulcsot odafele berakjuk a teraszra. Köszönöm Istenem, hogy gondoskodsz rólunk. Annyit kérnek, egy imát mondjunk el értük Medugorjéba. A Jóisten áldása legyen rajtuk!
29.-e: Medugorje a cél, harminc kilométer. Az első négy kilométer jó, azután egy jó kis emelkedő, kb. öt kilométer hosszú lihegés következik. Reggel nyolc óra, és már 25 C. Utána tíz kilométer kőrengeteg. Árnyék alig. Ha jövök legközelebb, hozok instant teát. Csak bele kéne szórni a vízbe és kész, melegíteni se kell. Beérünk egy faluba, ahol eszünk valamit. Épp befejezzük, amikor odajön két helybéli. Andreas és Franz. Behívnak kávézni, beszélgetni. Kb. fél órát vagyunk ott. Kiderül, Franz ismeri Annamarit. Nála aludt már kétszer is. Felajánlja, hogy kb. öt óra múlva jön ő is Medugorjéba, utánunk hozza a zsákunkat, ha nehezek. Nem, mondom, nekünk így kell menni, akármilyen nehéz is. Délután ötre Medugorjéba vagyunk. Hálát adok a Szűzanyának, hogy így óvott, védett, segített minket. Este hétkor mise. Franz ott van a hátunk mögött. Mise után meghív minket vacsorára. Beszélgetünk, mondjuk, ma padon alszunk, holnap keresünk a sátraknak helyet. Elköszönünk. Mi befészkeljük magunkat két padra. Hosszú lesz az éjszaka. Tíz perc múlva jön vissza Franz, talált mára nekünk szálllást egy munkatársánál. A szobát kifizette. Sőt, az egész csapatot meghívta magukhoz. Kristóffal megbeszéljük, a többiekkel hozatunk neki jellegzetes italt, bonbont neki. Nagy a szíve, de sok pénzbe került ez neki. Bár több ilyen önzetlen, istenhívő vagy vallásos ember lenne a földön.
30-31.: Medugorjéba vagyunk. Várjuk a csapat többi tagját, misére járunk, felmentünk a kishegyre megköszönni a Szűzanyának a sok segítségét, és azokért is, akik segítettek minket. Jól esik elmélyedni, imádkozni. Fent a kishegyen megtaláltam az utolsó követ, amelyre a keresztet teszem. Mindenhol, ahol aludtunk, felvettem egy kavicsot, és abból egy keresztet csinálok. A vándorbotot, amin a Szűzanya van, a közösségi háznak adom. Jó lesz azoknak, akik elindulnak utánunk gyalog. Had lássák a többiek, hogy hittel, a Jóisten szeretetével mindent meg lehet tenni.

Szabó Szilárd