Gyalogos zarándoklat Mariazell és Budapest között - 2010.08.01-2010.08.20.

Július 30-án Mária Rádiós önkéntes társnőmmel, Ágival, kiutaztunk Mariazellbe, hogy másnap elinduljunk gyalog Budapestre. Hátizsákunkat gyakorlott zarándoktársaink tanácsai alapján 8 kg-osra csomagoltuk, és az osztrák szakaszon végig magunk vittük. Ebben elfért egy kis hálózsák, egy polifóm, három váltás fehérnemű és póló, egy sort, két hosszú nadrág, ESŐKÖPENY, pulóver, három hétre elegendő MOSÓSZER és pipereholmi, zsebkés, tű-cérna, izomlazító, sarokbalzsam, kötszer, gyógyszer, 3 napi kaja, vizespalack, térkép. A szállásokat a Mária Út Egyesület kordinátorai, Katona Pali és Ildi szálláslistája és számunkra készített napi útbeosztása alapján itthonról előre végigtelefonáltam, és e-maileztem. Ettől később eltértünk pár helyen, de lényegében eszerint haladtunk. Szintén az Egyesület révén kaptunk egy GPS-t kölcsön, amelyikre feltöltötték számunkra az útvonalat. Enélkül sokkal nehezebb lett volna az utat végigjárni!

Marizellben Ági javaslatára, végigjártuk a keresztutat, majd imádkoztunk a kegytemplomban. Másnap reggel a magyar kápolnában misét hallgattunk, és áldással indulhattunk el. Ez azért is volt jó, mert előzetesen fejtörést okozott a vasárnapi misehallgatás, ugyanis mi erdőn-mezőn jöttünk, s reggel hétkor indultunk, s este hétig úton voltunk. Ezzel az első vasárnapi misénk megtartatott, és a Jóisten kegyelméből később is, mindegyik vasárnapi misén részt tudtunk venni!

Az osztrák szakasz elég nehéznek bizonyult a nagy szintkülönbségek miatt, illetve a szállások nagy távolságai miatt. A Mária Út ugyanis még nincs olyan jól kiépítve, mint az el Camino, ahol 25 km-enként is lehet szállást találni. Nem egyszer volt olyan napunk, amikor több mint 30 km-t gyalogoltunk hegyre fel, hegyről le.  Ezeken a nehéz napokon az ima, nehézségeink felajánlása és az éneklés segített rajtunk. Egyébként a reggeli és esti imánkon túl mindennap elmondtuk délben az Úrangyalát, kiegészítve a hazánkért szóló imádsággal, és elmondtunk egy Rózsafüzért, délután háromkor pedig az irgalmasság Rózsafüzérét. Nagyon sok szándékért imádkoztunk, köztük a számunkra kedves Cursilló lelkiségi mozgalomért, a Mária Útért, testvéreinkért, és kedves papjainkért is!

Nemcsak a vasárnapi misék kapcsán, hanem sokszor meggyőződhettünk arról, hogy az Úristen gondoskodik rólunk, és meghallgatja kéréseinket. Egyszer például egy korábbi szálláshelyet kellett keresnünk, mert aznap nagyon elfáradtunk. Egy osztrák városkánál tartottunk, ahol információink szerint nem volt szálláslehetőség. A település előtt állt egy útszéli kereszt, ami előtt elég kétségbeesetten imádkoztunk valami megoldásért. A megoldás nem késett: az első ember, akibe belebotlottunk, egy magyar volt, aki éppen ment haza a munkából, és felajánlotta, hogy elvisz a következő településre, ahol kaptunk is szállást! 

Ági Sárvárig tudott csak jönni. Innen egyedül én sem folytattam volna az utat, ha András nem csatlakozik hozzám. Ezután sokszor tartott velünk egy- egy napra is valaki: Gergő, Gyula, Csilla és Péter. Az érdekesség ebben az, hogy mindnyájan Cursillisták...

Hiába a szép Ausztria, az itthoni szakasz nekem mégiscsak jobban tetszett! Burgenlandban kezdtek mások lenni az erdők, az illatok! Nagy öröm volt, amikor átértünk a határon! Ezt mi már csak a régi határkövekről és a szögesdrót túra jelzéseiről tudtuk. Itt imádkoztunk azokért is, akik életüket kockáztatva szöktek el hazájukból, akikre lőttek, és azokért is, akik lőttek...

Celldömölk után megható élmény volt szembetalálkozni egy másik zarándokcsoporttal, akik a Gyöngyök Útján haladva Mátreverebély-Szentkútról tartottak Mariazellbe, és még az indulás előtt megbeszéltük a találkozást.

Nagyon szép lelki élmény volt Zircen a zarándokszálláson - az apátság  régi sajtüzemében, lent a boltozatos alagsorban - éjszakázni, miközben kint egy égiháború dühöngött, majd reggel egy latin misén részt venni. Gyönyörű volt  Bakonybélen Szent Gellért remeteségének helyszínén, a Szentkútnál időzni, és visszagondolni erre a nagyszerű emberre, és hálát adni mindazon régi, itt élt, vagy járt nagyszerű, vagy egyszerű szerzetesért és királyainkért, akik sokat tettek hazánkért.

Csodálatos helyeken jártunk: Isten olyan szép tájakat teremtett, és benne olyan csodálatos a hazánk, hogy azt csak az tudhatja meg igazán, aki bejárja! A Bakonyban például több olyan ponton jártam, ahonnan alig tudtam elszakadni, olyan szép volt. Rengeteg somot, szedret, málnát ettünk útközben! Még a nehézségek is szépek voltak: az embermagasságig növő csalános, a sok pókháló az ösvényen keresztben, a vízben tocsogó erdei utak, egy kiadós zápor elleni magasles-menedék, egy elesés a patakban (volt másik nadrág!).

A magyar szakaszon többet lehetett "barátkozni", beszélgetni is. Az emberek nagyon jók - ez is az Út lelki hozadéka volt számomra. Mindenkiben ott lakik a segítőkészség, a nyitottság a másik dolgai iránt, csak hinni kell benne, és nem félni a másiktól! Az utunkat emellett nagyon sok kedves gesztus tette örömtelivé: Csatkától három napig egy testvérünk vitte kocsival a csomagjainkat. Bodajkon a fogadósné kimosta géppel a ruhánkat. (Tudjátok milyen nagy öröm a tiszta, jó illatú ruha?) Majkon az eredetileg megbeszélt szállásdíj töredékét fogadták csak el tőlünk.

Nagy örömömre szolgált, amikor rájöttem, hogy Csepregen azért találtam ismerősnek a plébános atyát, mert a Cursillóben találkoztunk!

Az utolsó napon, augusztus 20-án, sokan csatlakoztak hozzánk Máriaremetén, és együtt érkeztünk meg a Szent Anna rétre a Normafához. Ezt a helyet azért választottuk, mert egyrészt itt metszi egymást a Mária Út észak-déli és kelet-nyugati vonala, másrészt azért, mert itt van letéve a Világ Győzedelmes Királynéjának szentelt templom alapköve, amelyet Mindszenthy bíboros atya 1944-ben helyezett el, és amelynek az építése a szocializmus idején elmaradt, és még várat magára.

Testvérek!

Mindenkit arra buzdítok, hogy szükség esetén induljon gyalogos zarándoklatra! A zarándoklat alkalmat ad arra, hogy bűneinket felismerjük/konkretizáljuk, megbánjuk, és ezzel letegyük! Lehetőséget biztosít arra, hogy rendkívüli kéréseinket a Jóisten elé tárjuk, vagy arra, hogy kivételes jóságáért hálánkat fejezzük ki neki. Mindezzel közelebb kerülhetünk hozzá, aminél, ha belegondolunk, nincs nagyobb öröm!

Osvay Viki