Szent Jobb zarándoklat 2012.

AZ ELSŐ HÉT

Július 9. A reggeli szentmise után indultunk el Havas Tamás, Bölöni Sanyi, Péterfi Attila a fia Áron és jómagam a Csíksomlyói Szűzanyától Urbán Erik atya áldásával és a Szűzanya kegyképével 35 km hosszú utunkra a Tolvajos tetőn keresztül Szentegyházára. Tavasszal már megtettem ezt az utat, Sóváradról Csíksomlyóig gyalogoltunk a pünkösdi búcsúba. Akkor nem gondoltam, hogy néhány hét múlva újra itt lehetek. A Mária út egyik legszebb szakasza ez, persze vannak szintek, meg medvék, de a táj szépsége lenyűgöző, a medvéket pedig a fiúk éles kurjongatásokkal tartották távol. Gyönyörű erdők, patakok, rétek, lábáztatás és Majzosfürdőn egy kis strandolás után György Attiláék láttak vendégül minket Szentegyházán. A nap hőse Áron, aki a maga hét évével tette meg az utat és apukája, aki egy kicsit azért cipelte gyermekét az út végén. Július 10. A csapat három főre apadva (Tamás, Sanyi és én) Zetelakán keresztül Oroszhegyre gyalogolt. A sok szint fáradalmát a sok málnázás, a nagy meleget Incze Bertalan zetelakai atya kedves vendégszeretete enyhítette. Székelyföldet még soha nem láttam ennyire kiégve, Oroszhegy előtt kiszáradt patakmedret is láttunk, a túrabotokat elnyelték a repedések.Oroszhegyen a templomban rózsafüzért mondtunk a mai nap kegyelméért Sebestyén Bertalan atyával, nála szálltunk meg a plébánián egy busznyi magyarországi gyermekkel együtt. A falu vízhiánnyal küszködött, nem is jutott mindenkinek fürdővíz, úgyhogy Rózsika gazdaasszonyunk azzal a jókívánsággal bocsátott utunkra: " azt kívánom maguknak, jó alaposan ázzanak meg". Hiába imádkoztunk mi is mindig esőért, nem áztunk meg. Július 11. Az Oroszhegy feletti kilátó irányában indultunk el lerövidítve az utat Énlaka felé. A kilátó meseszép panorámával ajándékozott meg minket, és nagy örömmel fedeztük fel lábánál az 1940-ben emelt keresztet. Innen a Gordon-tető felé a Jézus kilátóhoz gyalogoltunk, hatalmas alkotás, nagyon tetszett. Meredek ereszkedőn értünk Farkaslakára, ahol megnéztük Tamási Áron szülőházát és imádkoztunk sírjánál. A csapat egyharmadától megválni kényszerültünk, mert Sanyit hazavárta várandós felesége és a "pocaklakó"-nak készíteni kellett a fészket is. ( Szeptember 19-n Balázs megszületett,3350 g és 50 cm! Isten éltesse az egész családot!) A búcsúcsorba után Székelypálfalván, Firtosváralján keresztül értünk Énlakára Dancs Alpár panziójába. Július 12. A bal térdem nem bírta a kiképzést, ezért egy kis könnyítéssel haladtunk Siklódra, Alpár addig vitte kocsival a hátizsákot. A fájdalom ellen legjobb a rózsafüzér imádkozása és a Mária énekek éneklése, ezt tapasztalatból mondhatom.Etéd után Küsmöd következett, ahol a Jóisten segítségével összetalálkoztunk Lukács Ferenccel, helyi református lelkipásztorral, aki a tavasszal ittjártunkkor megmutatta a templomot, most pedig megnézhettük az azóta felújított tetőt. Siklód felé vadcseresznyét ettünk, ami nagyon finom, majd Siklódon a kocsmában jégkrémeztünk. A helyi atyafiakkal megtárgyaltuk a felhőkből miért is nem hullik eső, találkoztunk budapesti egyetemista fiatalokkal, akik építőtáborban voltak itt. Aztán következett a sóváradi remeteség, esti szálláshelyünk, ahol szintén fiatalokkal, erdélyi művészekkel beszélgettünk, ők lelki gyakorlaton voltak Papp Laci atyával. Bekapcsolódhattunk a programjukba, meghallgattuk Laci atya Csíksomlyóról és Csíkszentdomonkosról szóló elmélkedését: nekünk magyaroknak olyan értékes hagyományaink vannak, hogy azokból kell építkeznünk, nem átvenni a rossz nyugati példát. Július 13. Korai ébredés, egy kis alkudozás Tamással az útvonalat illetően, szerencsére ő győzött és a Farkas-tető felé indultunk. Azért szerencsére, mert így módom volt megszabadulni az erdélyi pásztorkutyák irányában érzett erős félelmemtől. Tavaly Bátorligettől Csíksomlyóig már voltam egy zarándoklat részese, akkor is itt mentünk, csak a másik irányban. Akkori kísérőnk, Dósa Laci segítségével a tetőn élő román pásztorokhoz is eljutottunk finom sajtokat ettünk és "megtekintettük" hatalmas és nagy számú kutyájukat is. Így pásztorostul is félelmetesek voltak. Nekünk most ugyanerre kellett menni, de csak ketten voltunk, teljesen védtelennek éreztem magunkat. A nyájak azonban másfelé jártak, így nem is találkoztunk a kutyákkal.A tetőn - megnyugodva- beszégettünk a torony parajdi őrével, aki elmagyarázta, hogy a kutyákkal hogyan is kell bánni. Ezt követően a gyakorlatban ki is próbálhattam elméletben megszerzett tudásomat és a magyarósi oldalon sikeresen elkergettünk öt-hat utunkba kerülő pásztorkutyát. Nyárádmagyaróson azonban már nagyon fájt a térdem, Tamás pedig bevállalta, hogy a jóval hosszabb úton,az aszfalton, a tűző napon gyalogol velem Bere, Nyárádszereda útvonalon Jobbágyfalva felé. Hálás köszönet érte, azt hiszem egy olyan vérbeli EKÉ-s, mint Tamás ettől nagyobb áldozatot nem is hozhatott volna. Ez a nap hozta meg a második nagy "felfedezést" is, minél nagyobb a fáradtság és a fájdalom, annál jobban esik a pihenés. Ilyen jó zuhanyozás, vacsora és alvás még nem volt az úton, köszönet ezért Szász Csabáéknak, vendéglátóinknak. Július 14.Ideiglenesen elbúcsúztunk Tamástól, innen egy bő héten keresztül Kovács Berci kísért és a meglepetés: Viski Gyuri Magyarországról, tavalyi zarándoktársam. Nagy titokban szervezkedtek, többször beszéltem Bercivel is telefonon, de ő sem árulta el Gyuri szándékát. Kaptam Bercitől egy csodakrémet és gyógyszert is a térdemre, így szinte megtáltosodva tudtam haladni Marosszentgyörgy felé. A táj is gyönyörű, szelídebb dombok,árnyas erdők a nagy meleget nem is éreztük,hamar meg is érkeztünk a karmelita nővérekhez,ahol Terézia nővér fogadott minket. Békesség, derű, nyugalom áradt belőle, nem is vettük észre milyen sok időt töltöttünk el kedves társaságában . Innen Baricz Lajos atyához mentünk, a plébánián volt a szállásunk, ahol épp egy táncos rendezvény volt, finom késői ebédet,majd vacsorát is kaptunk, Edit gazdaasszony híresen jó szakács. Mise,keresztelő,kedves kis templom a marosszentgyörgyi. Este sokáig beszélgettünk az atyával,akinek híres lett unokaöccse a borzonti Baricz Gergő. Július 15. Vasárnap és az út első búcsúja Mezőmadarason. De előbb át kellett jutnunk Marosvásárhelyen, ami több a vadregényes természetben eltöltött nap után nem is egyszerű feladat. Szinte taszító a városi betontenger és a tömeg. A Maros mentén egy kis erősítést vettünk magunkhoz a Sörpatika nevű helyen,ez egyébként csak üdítőt jelent, -a kávéról már Szentegyházán leszoktam-,és gyalogoltunk az aszfalton. Egy kedves bácsi állt meg velünk beszélgetni,épp a friss tejet szállította házakhoz, megtudva hova és miért gyalogolunk,meg is ajándékozott minket egy flakonnal. A déli nagy hőségben nagyon jól esett a tej is, de főleg a kedvesség. Túljutva a városon szép erdős úton haladtunk Harcó felé, azután Mezőmadaras következett. Kis késéssel értünk a misére, Svéd Szent Brigitta tiszteletére tartották a búcsút, Európa egyik védőszentje ő, megismertük Szénégető István atyát is akiről Berci már sok szépet mesélt. Este Szabó Izoldáék láttak vendégül, éjszaka pedig megérkezett a rég várt eső,hatalmas vihar kíséretében.

A MÁSODIK HÉT

Július 16. Mezőmadarasról későn fél tízkor indultunk,sikerült elbeszélgetni az időt a kedves házigazdákkal. Hosszú táv várt ránk Nagysármásig,32 km a Mezőség gyönyörű tájain,dombról le és fel. Az éjszakai vihar szerencsére lehűtötte a levegőt. Szénáságy, Uzdiszentpéter felé mentünk sok pihenésre nem volt idő, a táj azonban mindenért kárpótolt,a magasabb dombok tetejéről láttuk az Erdélyi-középhegységet,a Kelemen-havasokat és a Bekecs is előtűnt még, hihetetlen,hogy olyan messziről jöttünk. Nagysármás előtt már a hatalmas szél miatt is igyekeznünk kellett, nagy vihar készült,még jó,hogy a hátizsák "lesúlyozott",nem vitt el az orkán. Nagy örömünkre időben megérkeztünk Nagysármásra, ahol tündéri házigazdák fogadtak: Császár Judit és anyukája Erzsike néni. Tavaly a Székely János püspökatya által vezetett zarándoklat során a püspök urat is vendégül látták Juditék,és én abba a szobába kerültem,ahol a püspök úr megszállt. Gyurinak sem kellett több, ezentúl "püspökné" megszólítás járt nekem. Július 17. Rövid 21 km-es táv várt minket Mócsig, így reggel még jutott idő megnézni a portát, beszélgetni a helyiekkel.Az itteni magyarság a századfordulón Veszprém megyéből került ide. Milyen érdekes sorsokat ír a történelem. Novaj nevű kis faluban megálltunk az utolsó magyar családnál, Szabó Anna néniéknél. Megható milyen friss szellemű erős asszony, elmesélte,hogyan nevelte gyermekeit, védte meg a család magyarságát:minden gyermeke magyar párt választott. Azután egy kis rozsdás keresztnél imádkoztunk,kijöttek a ház idős román lakói,két néni. A közös román-magyar ima mindig megríkat,most még az is, amit a nénik mondtak,Berci fordította:a bűneink miatt sújt minket a Teremtő ezzel a nagy szárazsággal. Gyalogoltunk tovább, Nagysármástól már jelzések mentén, erdőkön,mezőkön keresztül Mócsig, egy kis mezőségi városkáig,ahol egy drága idős házaspár : Bereczki János és román felesége Szilvia néni fogadott. Már 16 órára megérkeztünk,így volt időnk megnézni a római katolikus templomot,ahová Imre,a Máramarosból ide települt tanár úr is elkísért minket. A templom gyönyörű,előtte egy szép festett Jézus szobor. Július 18. A mai táv ismét hosszabb, Bonchidáig 29 km, de olyan jeles helyeken mint Mezőkeszü, ami színtiszta magyar falu,majd Magyarpalatka, ami népzenéjéről híres.A falvak között fel és le a dombokon, jó kis szintek,nyájak, a falvakban a helyi magyarokkal beszélgettünk. Majd egy nagy ereszkedő után megérkeztünk Marokházára aztán Gyulatelkére. Innen gyönyörű út vezet Bonchidára,egy nádas mellett haladtunk, egy emelkedő után pedig elénk tárult az egész Szamos mente Bonchida Válaszút és sok-sok település. Láttunk egy bácsit szénát gyűjteni,az úton állt a motorja. Aztán utolért minket. Gyuri a tavalyi zarándoklaton vett egy széki kalapot, mindig az van a fején. Az atyafi ezt meglátva beszélgetésbe kezdett: Hová mennek a székiek? Leállította a motort,kitámasztotta. Mondtuk magyarországiak vagyunk és Csíksomlyóról Budapestre megyünk. Furcsán nézett.Aztán se szó se beszéd (se köszönés) felpatt a motorra és nagy gázt adva elviharzott. Megijedt a három "eszementtől". Jót mulattunk. Bochidán Márton János református paphoz vezetett utunk,aki már tavaly is kedvesen fogadott minket,majd Küsivel (Küsmödi Attila szamosújvári plébános,"ősMáriautas") is találkoztunk. Rigó Attiláékhoz mentünk, akinél tavaly a fiúk voltak elszállásolva, és az idén Gyuri szintén náluk lakott, így régi kedves ismerősként üdvözölhettük egymást. Július 19. Ismét sokáig tartott a reggeli,a házigazdákkal jól esett beszélgetni, így csak kilenc órakor indultunk. Válaszútra át az új hídon a Szamoson,majd a Kallós alapítványhoz mentünk. Még Kallós Zoli bácsival is sikerült találkozni. Nagyszerű dolog amit Zoli bácsi itt létrehozott, a múzeum csodálatos, fantasztikus élmény volt,köszönet érte! Kidére új útvonalon mentünk,tavaly mi még az országúton gyalogoltunk,most pedig felkapaszkodtunk a nyeregbe és végig Bádokig azon haladtunk.Nagyon megérte,beláttuk az egész vidéket, csodaszép volt.(Láttunk három lepkészt is, ide sem tört még be annyira a civilizáció,hogy elpusztítsa a természetet). Bádokra lejutni nem volt egyszerű feladat.Meredek úton kellett volna ereszkedni,amit nem javasoltak Küsiék,így kerestünk egy "lájtosabbat",de az meg bevezetett egy portára. De szerencsére nem vették zokon az ott lakók. Bádok arról a tanítónőről nevezetes, akit kidei tartózkodása alatt Nyírő József megszeretett,majd feleségül is vett. Másik nevezetessége, hogy a Mária út jeleket festő Küsi által beszervezett egyetemisták átok helyett ittjártuk után a Bádok szót emlegették az úttalan utakra és a kivezető út hiányára figyelemmel. Mi is nehezen jutottunk ki a faluból Kide felé, a régi magyar templom után az elhagyott iskola udvarán vezetett ki egy ösvény. Kide gyönyörű kis magyar falu, 1915-ben itt volt pap Nyírő,innen származik Kovács András filmrendező. Minket a plébánián Horváth István gondnok és Mici nevű szamara fogadott. Július 20. Hidalmásra indultunk,de ez az útvonal is eltért a tavalyitól. Kidéről is elég nehezen lehetett kijutni, rejtőzik a falu. Félelmetes kutyaugatást hallottunk, vadat űzhettek,de szerencsére abbamaradt. Magyarfodorháza, Nagy- és Kisesküllő falvakon keresztül aszfalton haladtunk. Ezekben a falvakban szinte minden háznál keresztet állítottak, így keresztutat mondtunk. Ugróc előtt gyönyörű erdőben jártunk, azután csak utolért a nagy meleg, árnyék sehol az úton. Úgy védekeztünk, hogy igen tempósan haladtunk, Berci szerint több mint 5-tel, így el is nevezte utunkat Mária vágtának. Hídalmásra így jó időben értünk, a református egyház gyülekezeti házához mentünk, ahol épp gyerektábor volt. Találkoztunk Havas Tamással,testvérével Péterrel,fiával Matyival, ők Mária utat jöttek festeni. László Kálmán gondnok volt segítségünkre, sikerült a vízhiány ellenére megfürdeni és jót aludtam a Tamásék által itthagyott sátorban. A fiúkat pedig lovaggá ütöttem, ők ugyanis a nyugodalmas éjszakai pihenés érdekében a szabad ég alatt aludtak. Július 21. Csodálatos út várt ránk,át a Meszesen Zilahra, és a csomagok szállítását is megoldotta Kálmán. A GPS-t kellett nekem kezelni, Tamás nálam hagyta,hogy tanuljam. Ennek ellenére nem tévedtünk el,mert még velünk volt Berci is a saját GPS-ével, ráadásul egy erdős szakaszt ezt megelőző nap festettek fel Tamásék. Ez a út megegyezett a tavalyival, az erdélyi Mária út egyik legszebb része. Alsóegregy előtt egy hosszú kopár mezőn mentünk,26 gólyát számoltunk meg, akik a kiszáradó mocsaras részen álldogáltak. Aztán a Meszes gyönyörű erdőin keresztül jutottunk a tetőn lévő étteremhez. Búcsúcsorbát ettünk,hiszen Berci útja idáig tartott, Gyurié pedig hétfőig. Teli hassal már nem esett olyan jól az emelkedő, de nem volt sok belőle, hosszú ereszkedő következett Zilahig. Már vártak Molnár Józsiék,ők vitték haza Bercit, minket pedig Sővér István atya zilahi plébános látott vendégül. Megérkezett Balogh Évike kedves tavalyi ismerősünk is, aki két napot is zarándokolt velünk. Az atya misét is celebrált,hálás köszönet érte. Július 22. Évike és a kedves zilahi Katika társaságában négyen indultunk Szilágysomlyóra. Zilahot érdekes úton hagytuk el. Gyönyörű villák és omladozó putrik között vezetett az út egy csodálatos erdőig. Innen a szilágysági hepehupán haladtunk Kisrécsén át Krasznarécséig, a kedves kis öreg római katolikus " hajlott hátú" templomig, ahol tavaly olyan kedvesen fogadtak a helyiek. Most is beinvitáltak ebédre a templom melletti portára Rózsikáékhoz. Aztán misén vettünk részt, Koszti atya a tavaly Szilágysomlyón megismert Máriautas lelkületű pap köszöntött minket. Hidegzuhanyként érte a híveket a bejelentése,Margittára helyezik. Bőgés. Az idő is Kosztit siratta, esőben mentünk Szilágysomlyóra rövidítve az utat az aszfalton. Somlyón a kis ferences templomban is misét hallgattunk, majd György Ibolyáékhoz, tavalyi kedves szállásadónkhoz mentünk.

A HARMADIK HÉT

Július 23. Szilágysomlyó, pihenőnap. Reggel elkísértük Ibolyával Gyurit az autóbuszhoz, Nagyváradra ment, onnan vonattal Budapestre. Gyurinak életeleme lett a zarándoklat, szerintem ha teheti jövőre is elindul. Bercivel is nagyon jó volt gyalogolni, ő tavaly a kerékpáros Csíksomlyó-Máriacell zarándoklaton vett részt, a gyalogos utat nehezebbnek ítélte. Bevásárlás Ibolyával, reggeli, beszélgetés. Nehéz sors, de nagy béketűrés jellemzi Ibolyát, őt és Marika nénit, édesanyját is nagyon megszerettem. Találkozót beszéltünk meg régi ismerősömmel, Erdélyi János tanár úrral. A szilágysomlyói cserkészcsapat vezetője, a város magyarságának lelke. Megérkeztek Havas Tamással Geiger Józsi és felesége Rozika, velük fogok gyalogolni Máriapócsig. A Geiger házaspár többszörös caminós, a Mária út építésén is sokat dolgoznak, Józsival együtt zarándokoltunk tavasszal Csíksomlyóra. Július 24. Reggel nagy örömünkre csatlakozott három fős csapatunkhoz Balogh Éva és Erdélyi János, így indultunk Nagyfalu és Kárásztelek felé. János földrajz-történelem szakos tanár, mindent tud. Nagyfalu Szentháromság-hegy sokat fejlődött tavaly óta, rengeteg virág, béke, nyugalom. Hátulról érkeztünk a kereszthez. Rozika meghatározó élményként élte meg a hegyet, valami erő sugárzik ott. Bürgezd felé mentünk, János három tanítványával is találkoztunk, az egyik méhészkedik, a másik pedig elkísért minket egy szakaszon. Kárásztelek felé gyönyörű az út, eleinte a Magurával párhuzamosan haladtunk, majd egy erdő mellett, szántóföldek között. Aratás, szorgos kárásztelkiek, napraforgótábla benne egy kőkereszt, felemelő látvány. Kárásztelek színmagyar falu, erős hagyománytisztelet jellemzi az ittenieket. Jácint atya fogadott minket, mise és rózsafüzér, aztán drága házigazdámhoz, Lőrinc Arankához mentünk. Éjfélig beszélgettünk, az ő sorsa is nehéz, de nagyon szép is, az erős anyai szív példája. Július 25. A kárásztelkiek elkísértek a falu határáig, jött tavalyi házigazdám Szabó Rozika is, nagyon kedvesek. Oláhcsaholyig végig festett úton haladtunk szép erdőkön keresztül, 15 km a táv. Ebédre el is értük a falut, a kocsma előtti asztaloknál jól belakmároztunk, a napi jégkrémet sem felejtettük el megenni, aztán a nagy hőségben indultunk Magyarcsaholy felé. A rózsafüzér most is segített az úton, és nagy örömmel fedeztük fel Magyarcsaholynál, hogy Havas Tamásék már itt jártak, szép Mária út jeleket hagytak maguk után. Tasnádig sem sikerült őket elérnünk, mindig előttünk jártak, pedig nagyon igyekeztünk, mert sűrű fekete fellegek gyülekeztek, egy kicsit meg is áztunk a városban. Nem is gondoltam volna milyen nagy örömöt jelent meglátni a nagy magyar alföldet, kiérni a hegyek-dombok közül, éreztem, hogy hamarosan otthon leszek, már nagyon hiányoztak a gyermekeim. A plébánián találkoztam tavalyi vendéglátómmal, Holló Máriával, most egy másik kedves Máriához, Erdei Máriához kerültem. Hatalmas házban finom vacsorát, sok szeretetet kaptam ismét. Július 26. Az első esős nap, nem sokáig, de esőkabátban gyalogoltunk Újtasnád, Érkávás, Gencs útvonalon, az aszfalton. Ez a szakasz a legegyhangúbb, hiszen csak a nagy síkság, néha egy-egy fa, még az út sem kanyarog. Azért nem unatkoztunk, Gencsen meglátogattuk a római katolikus kis templomot, megnéztük a református templom felújítását, majd Nagykároly előtt a Károlyiak által építtetett kápolnát. Itt találkoztunk Kocsis Katikával, aki 2010. évi csíksomlyói zarándoklat erdélyi résztvevője és tavalyi nagykárolyi házigazdám, az idén is ő látott vendégül, hálás köszönet érte! Időben érkeztünk így megnéztük a szépen felújított Károlyi kastélyt és a parkot, majd szentmisén vettünk részt. Július 27. Három fős csapatunk további hat fővel gyarapodott: jött Katika a menyével, Gyöngyikével, anyukájával,Mezőpetriből hárman: Gizike,Magdi és Piroska. Megvalósult az álom, jöttek erdélyiek gyalog hozzánk a Mária úton. Most még csak hatan, de jövőre reméljük többen.Asszonycsapat, Józsi az egyedüli férfi. Mise és rózsafüzér Csanálos felé. Betértünk a templomba, fogadtak a Máriás háznál, majd irány a határ. Már a határőr is azt kérdezte: "Csíksomlyóból?", lassan hozzászoknak a zarándokcsapatokhoz. Nagy örömünkre a vállaji hívek Lázár atya vezetésével elénk jöttek a határra, itt fogadtak, aminek természetesen sírás lett a vége. Harangszó a tiszteletünkre, ilyet még nem éltek át a mezőpetri csapat tagjai, megható, kedves fogadás, vendéglátás, majd kísérés a falu határáig. Innen szinte végig erdőkben mentünk Bátorligetig. Marika fogadott, az Ökocentrum gondnoka, nagyon jó szállást és finom vacsorát kaptunk. Július 28. Hosszú menet Máriapócsra, sok-sok nőszeméllyel, ez a mai nap rövid összefoglalója. Reggel megérkeztek a nyírbátori zarándokok Dzsunyákné Marika vezetésével, aki a Mária út helyi önkéntese Pócspetriből, Budapestig zarándoktársam, és jó barátnőm. Bátorliget, Piricse és Nyírbogát az útvonal, itt is csatlakoztak, így 24 fő érkezett Máriapócsra. Fogadott Piricsén Orosz László polgármester és Éles Miklós iskolaigazgató, Nyírbogáton a görög atya Terdik Miklós. A megérkezés Máriapócsra felemelő volt. Nehéz nap után, a nagy melegben gyalogláshoz nem szokott társaink becsülettel helytálltak, persze, hogy most is el-eltörött a mécses. Sajnos Geiger Józsiéktől el kellett köszönni, ők hazamentek. Július 29. Debrecen-Nyíregyháza római katolikus egyházmegyei búcsú Máriapócson, rengeteg ember. Találkoztunk nyíregyházi barátokkal, a vállaji nénikkel, az erdélyi Mária rádió munkatársaival. Együtt voltunk a misén a szatmári zarándoktársakkal, de sajnos tőlük is el kellett köszönni. Nagyon örültem, hogy megismerhettem őket, hogy részt vettek a zarándoklaton! Otthon már várt engem is a család!