amp templates

Csurgó – Szenta

, szerző: sodi

CS1 útvonal 

Táv: 20 km

Nehézség (1-5): 1

Jármód: kerékpár

Kiknek ajánljuk: kisebb csoportoknak, hobby sportolóknak

Becsült időtartam: Csurgó Széchenyi tértől a szentai vasúti átkelőig 30 perc, összesen 1 óra

cs

Vázolt útvonalunk egy rövidebb, körülbelül 1 órás délutáni programnak felel meg, oda-vissza mindössze 20 km. Végig aszfaltos úton haladhatunk, bármilyen edzettségi szinten lévő kerékpárosnak bátran ajánljuk, a vállalkozó kedvűek egy kellemes túrát tudhatnak magukénak. Utunk a csurgói Csokonai Közösségi háztól – Széchenyi tértől indul el. Innen a Rákóczi úton haladunk, út közben megtekinthetjük az Evangélikus Egyházközség templomát. A Fehérló fogadóig egyenesen haladunk tovább, ahol rátérünk a Nagyváthy utcára, ezt az utat követve Szentára már a Zrínyi utca visz be minket. Az első négyes kereszteződésben egymással szemben álló élelmiszerboltok jelzik nekünk, hogy balra visz minket tovább az út a Herman Ottó utcán, kicsit több mint 2 km-t, ahol körünk végét a vasúti átkelő jelzi. Csurgóra ugyanezen az útvonalon térhetünk vissza.

 

Látnivalók:

Evangélikus Egyházközség templom

Városi Uszoda és gyógyfürdő, Sportcsarnok

 

„A VP6-19.3.1-17 kódszámú, A LEADER Helyi Akciócsoportok együttműködési tevékenységeinek előkészítése és megvalósítása elnevezésű felhívás alapján, a Kerékpárral a Mária Úton című, 1944363914 azonosító számú projekt keretében”

köt