amp templates

Célpontban a zarándokturizmus

A tavasz igazán bővelkedett a hazai zarándokutakhoz, vallási turizmushoz kötődő rendezvényekben. Az érdeklődés nem véletlen, mert egy valóban fejlődő ágazatról van szó.

Hogy a növekvő igényekből mennyit tud profitálni a Fertő-táj, az kizárólag rajtunk múlik. Egyrészt van-e szükséges infrastruktúra (zarándokszállás, zarándokmenü, kijelölt utak, információs pontok, stb.) és ismerik-e a zarándokok a kínálatunkat.

A verseny ezen a területen is nagy. A táj felkészülését szolgálja a Közép-Európai zarándokút program, melyről folyamatosan hírt adunk. Ennek keretében tartottunk Sopronbánfalván hálózatépítő tanácskozást 2011. április 20-án. A mi kis térségünk ugyanis csak egy nagyobb hálózatban lesz értelmezhető, ez a nagy hálózat pedig a Mária-út.

A tanácskozáson részt vettek a Mária-út vezetői, továbbá az egyes útszakaszokért felelős szervezetek Vas megyétől  a Fertő-tájig. A Mária-út Egyesület térségi partnereket, társakat keres, mert a továbbfejlődéshez kevés az országos egyesület ereje, helyben a helyi partnerek tudják a legmegfelelőbben képviselni az ügyet. A rendezvények sora azonban nem ért véget. 

Májusban országos találkozó lesz Máriapócson, európai vallási turizmus konferencia Esztergomban, közben pedig épül a Fertő-tájon is a zarándokút, hogy a hívek csoportosan, vagy egyedül, biztonságosan, jelzett utakon érhessék el úticélpontjukat.