Gazsi Szabolcs
cikk, 2016.06.06. 11:49
1968-ban születtem Tatán, nős vagyok, és egy egyetemista fiam van. Jó 25 éve élek Tatabányán. Előtte Tatán laktam, a vizek városában. 5-6 éves koromban tanultam meg kerékpározni. Rossz időben a környék erdeit, vízpartjait jártam gyalogszerrel.
14 éves koromban rövid időre, 3 évre letettem a kerékpárt, a motorozás lett a szenvedélyem, míg egy autó elém hajtott és totálkárra törtem a motoromat.
Azóta kerékpározom, most már a sokadik drótszamarat használom.
Az általános iskola után a tatabányai kereskedelmi iskolába jártam, már az első héten jelentkeztem az ODK-ba. (Országjáró Diákok Köre)
Sok szép túrára mentünk, itt döbbentem rá, minél többet látok a világból, annál jobban világossá válik mennyire keveset ismerek belőle.
A KERI után munka, katonaság, nősülés, családalapítás.
A nejem tudta, tudja, hogy mindig mehetnékem van, szerencsére elfogadja a hobbimat.
A közelebbi helyek felfedezése után távolabbi célpontok keltették fel a figyelmemet. Több napos magyarországi, aztán külföldi túrák.
Az évek alatt szerzett tapasztalatokat, tudást meg akartam osztani másokkal is, készítettem egy saját honlapot KERÉKPÁROSVILÁG néven úgy 10 éve. Túraleírásokon kívül sok-sok tanáccsal is elláttam az olvasókat.
Megváltozott a munkahelyem, idő hiányában nem volt időm foglalkozni a weboldallal és megszüntettem. Szinte a teljes tartalmat átadtam a http://www.holkerekparozzak.hu/ oldalnak.
Itt azóta is jelennek meg írásaim.
Az egyik legsikeresebb szervezésem és túrám: http://www.holkerekparozzak.hu/turak/magyarorszag-ausztria-nemetorszag-dunamenti-kerekparut-1-resz
3-4 éve megkeresett egy könyvkiadó, kerékpáros túrakönyv sorozatot indítottak, ehhez kerestek szerzőket. Az egyik én lettem.
Sajnos a folytatás elmarad, az okostelefonoknak köszönhetően alig vesznek könyveket az emberek.
A harmadik könyvem a Bakony bejárása lett volna. A kész anyag egy évig pihent a kiadó számítógépén mire kiderült nem jelenik meg. Most részletekben adom közre.
16 részre sikeredett.
Próbáltam már verseny bringát, aztán túrakerékpárral róttam az utat.
Jöttek a montik: Peugeot, GT, Cannondale
Nagyon szerettem őket, de pár éve elkezdtem félni. Hegyi utak, száguldás, nagy esés, stb. Ismét túrakerékpár.
3 éve váltottam fekvőkerékpárra. Azóta nem is mentem mással. Sajnos csak hétvégén van időm tekerni, ekkor próbálom az egész napot kihasználni, jöhetnek a 100, 200 kilométeres távok, időnként a 200 felettiek.
8 éve Budapesten dolgozom az Agroforg Kft.-nél, mint belkereskedelmi ügyintéző.
A bölcsek szerint nincsenek véletlenek. Ezt már évek óta én is így gondolom. Az, hogy ezen az úton részt vehetek, nem a véletlen műve. Barátaimmal 15 éve elkezdtük az Országos Kéket bejárni. A Gyöngyök útját is elkezdtük 8 éve. Munka mellett a távolabbi szakaszok teljesítése, a szabadságok egyeztetése már nehézkes. És igen, a távolabbi szakaszok váratnak magukra.
14 éves korom óta szeretnék Erdélybe eljutni. Eddig minden évben valami meghiúsította. 30 éves korom óta tervezem, hogy egyben lejárom az Országos Kéket. Tervezem évek óta, hogy bejárom az El Caminot. Sok terv, kevés megvalósítás. A sors most ezt a Maratont adta ajándéknak. Minden nap, minden változás, minden új valaminek a lezárása és valaminek a kezdete. Bízom benne, hogy ez az ajándékba kapott Mária Maraton egy újnak a kezdete számomra. A megvalósuló álmok, a megvalósuló tervek kezdete. Lezárása az eddigi terveknek, álmoknak. Bízom benne, hogy az eddigi álmaim, terveim sorra megvalósulnak, aztán szőhetem az újabb terveket, álmokat.
Sokan nem hisznek az álmaik megvalósításában. Én hiszek benne.
A honlapom egyik célja az volt, hogy biztassam az olvasókat az álmaik megvalósítására. Ez továbbra is célom. Ha nem lenne, nem írtam volna túraleírásokat. Nem írtam volna tanácsokat kezdő kerékpárosoknak, kezdő túrázóknak.
Tervem, hogy készítek egy beszámolót erről az útról is.
Az út előtti érzéseim:
Hónapokkal ezelőtt, mikor meghívást kaptam a maratonra, gyors érzelmek söpörtek végig rajtam. Meglepetés, büszkeség, hitetlenség, bizonytalanság, öröm, sajnálat, kíváncsiság.
Meglepetés, mert hirtelen, váratlanul jött.
Büszkeség, mert szinte ismeretlenül kerestek meg. Jó érzés, hogy tudnak rólam, talán ismernek az írásaimon keresztül, vagy személyesen.
Hitetlenség, mert a három hét hosszú, hogy sikerül ezt a három hetet egyeztetni a családommal, munkahelyemmel.
Bizonytalanság, hogy jó döntést hozok-e. Vállalom ezt a 3 hetet távol a családomtól, vagy sem.
Sajnálat, mert sajnálom, hogy véget fog érni ez az út is, ez a kaland.
Kíváncsiság. Kik jönnek, kik lesznek a futók, milyenek lesznek a szállások, étkezések, stb.
Hogy fogom bírni? Végig jó kedvűen, vagy holtpontokkal tele?
Az elmúlt hetekben is ezek az érzések motoszkáltak bennem, más-más sorrendben.
Az indulásig már csak két hét van hátra. A saját szervezésű utak esetében nagyjából tudom az útvonalat, egy-két dolognak utánanézek. A Mária Maraton útvonalával is ez volt a szándékom, de letettem róla. Legyen minden nap meglepetés, újdonság. Csak pár fényképet néztem meg a hegyi szakaszokból.
Most már intenzíven előrelépett az érzelmek között a kíváncsiság.
Ez a kíváncsiság most már az új, számomra ismeretlen út megismerését akarja.
A facebookon létrehozott Mária Maraton csoportnak köszönhetően kezdik a kerékpáros résztvevők megismerni egymást. Az, hogy ki lesz a többi kerékpáros már nem foglalkoztat, most már a személyes megismerésre várok.
Már kezd az is letisztulni, hogy mit viszek magammal.
Korunk modern társadalmának átka a szinte folyamatos rohanás, a stressz. Útjaimon kipihenem magamat, megnyugszom. Át tudom gondolni az életemet, mit csinálhattam rosszul és mit jól. Fogadom, hogy munkámban, otthon, a jó irányba fogok haladni, de sajnos idővel legyűrnek a hétköznapok viszontagságai és ismét követek el hibákat.
Ezen az úton olyan emberekkel fogok találkozni akik nem átlagosak, nem hétköznapiak. Az átlag felett vannak, különlegesek. Magamat sem tartom átlagosnak, és ennek örülök. Jó lesz őket megismerni, tanulni tőlük.
Kezdem a napokat visszaszámolni, nagyon várom ezt a három hetet.