Szabó Bernadette

Szombat reggel Szentegyházáról indulva a szentkirályi cserkészcsapat vezetője, Balázs Szilvia és én úgy indultunk, hogy ha csak ketten is, de megyünk. Kápolnás előtt a fogadtatás megerősített: ahogy az idős és fiatal asszonyok, gyerekek vártak könnyes szemmel, tiszta, befogadásra kész lélekkel, úgy Szilviával tudtuk, hogy nem szabad eltérni a kitűzött céltól. A fa is milyen kicsi magból lesz, épp csak el kell ültetni…

Kápolnás határában, amikor a nagy csapattól elváltunk, meglepetésünkre két hölgy csatlakozott hozzánk. Már négyen voltunk. Útközben ismerkedtünk, elmeséltük, hogy hogyan kerültünk kapcsolatba a Mária Úttal, miért jöttünk el erre a zarándoklatra és hasonló dolgokat. Szerintem ez fontos volt mindannyiunknak abban, hogy nyitottabbak legyünk egymással szemben, valamint a csoporton belüli bizalom kialakításában. A bizalmat kiemelem azért, mert: nem szívesen engedtek a többiek leválni a nagy csoporttól, ismerve, hogy a mi utunk veszélyes (medvék, pásztorkutyák) és kevesen vagyunk (és mind nők, csak ezt nem mondták ki :D ). Így az egymás közti bizalom, hogy számíthatunk egymásra egyfajta megnyugvást adott mindenkinek és nem kellett erre külön energiát pazarolni, jobban figyelhettünk az útra és annak lényegére, céljára.

Az emelkedők végével és közel Zetelakához, megálltunk imádkozni és éneket tanulni. Majd az utunkat folytatva dalolásztunk. Természetesen az Úr Angyala sem maradt ki egy órakor, de ekkor már majdnem a faluban voltunk. Csatlakozott az egyik barátnőm a zarándokcsoporthoz, így öten lettünk. Kicsit később az egyik zetelaki cserkészkislány is, így mire leértünk a papilakhoz hatan voltunk. A tiszteletes úr a templomban megáldott, de már ekkor tizenketten voltunk. Ennek nagyon megörvendtem, de érződött a csoporton, hogy nem ugyanazokkal az élményekkel (kezdetektől való részvétel, gyarapodás öröme) megyünk tovább. Székelyszentkirály határában öt, gyönyörű hangú és lelkű néni szegődött hozzánk. Oroszhegyhez közel megálltunk, rózsafűzért mondtunk, énekeltünk, és pihentünk. Az oroszhegyi zarándoksereg a templom udvarán tapssal, mosolyal és együttérzéssel fogadott, kaláccsal és vízzel kínált. Úgyhiszem, a szentmise felemelő érzés volt mindenkinek.

Gondolkozom, hogy mi fontosat emelhetnék ki és ne csak a személyes élményeim említsem, de pozitívumként kell kihangsúlyoznom, hogy a korom ellenére meghagyták a vezető szerepet nekem. Vagyis annak ellenére, hogy fiatalabb voltam két ember kivételével mindenkinél, halgattak rám és várták a beleegyezésem, az irányításom a zarándoklat során, hogy mikor mit és hogyan imádkozunk, merre kell mennünk, ha nem is látnak jelt, stb. Kegyelemnek fogom fel, hogy a zarándoklat során nem adódott emiatt konfliktus, sőt, senkinek semmi baja nem esett és a végére 17-en érkeztünk meg.

A zarándoklat során az imádságos és énekes rész nem egyenlően oszlott el, ez az én mulasztásom, hibám, valamint nem tettem be impulzusokat. Jövőre lesznek!

Szívem mélyéről reménykedem, hogy a következő évi zarándoklatra többen összegyűlünk, mert úgy láttam, hogy van igényük az embereknek egy kevésbé kötött, istenközeli napra. Csak lehetőséget kell teremteni, erre pedig igyekszünk.

Szabó Bernadette,

RMCSSZ, 22. Szent Imre cs. cs.