Kuti István
cikk, szerző: 1uton_admin
Egy úton haladunk...
Amikor Erdélyben jártam mindig magával ragadott a székelyek őszinte éneke. Akár a Himnuszt, akár egyházi énekeket énekeltek, szinte a levegőben volt a belülről jövő, tiszta szándék. Ilyen mélységű átélést csak ritkán lehet tapasztalni itthon. "Mi" egy kicsit visszafogottabbak vagyunk. Bennem még az is megfordul, hogy vajon a körülöttem állók mit gondolhatnak arról, hogy hamis a hangom, ahelyett, hogy arra figyelnék, hogy Kinek éneklek.
Azért kezdtem ezzel a bevezetővel, hogy érzékeltetni próbáljam az 1Úton zarándoklaton tapasztalt élményemet.
Közel 70 fő vett részt a Szob és Esztergom közötti gyalogos zarándoklaton Nagyboldogasszony másnapján, Székely János atya lelki vezetésével. Ott hallottam hasonló örömmel és odaadással énekelni roma fiatalokat az erdőben, mint, ahogy a székelyek énekelnek. Ez a természetesség és nyíltság mintha elveszőben lenne a nyugat-európai kultúrkörünkben.
Volt az úton egy közel egyórás szakasz, amikor meredek emelkedőn kellett felfelé kaptatni. János atya kérésére ezt némán, elmélkedve tette meg a zarándokcsapat. Lelkesítő volt látni, hogy voltak olyanok, akiken látszott, hogy bár nem szoktak ilyen nehéz úthoz, mégis csendben, "nem feladva" küzdöttek magukkal és a heggyel.
Útközben is volt, aki csatlakozott hozzánk. Végig az úton rózsafüzért mondva, énekelve tettünk tanúbizonyságot. A városba érve sokan meg is fordultak az énekszóra, és látványosság volt a turistáknak is a zarándoklat. Talán egyszer majd lesz közülük is egy csatlakozó....
A Bazilikában már több, mint százan vettünk részt a szertartáson.
Amikor néhányan (Anita, Joli, Magda, Csomó, Józsi…) - "egy szál gitár" kíséretével - beénekelték a Bazilikát, tényleg úgy hangzott, mintha válaszolt volna az Úr: "Hallom!"