×

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósul az „A Mária Út önkéntes hálózatának kiépítése, fejlesztése és motivációs formáinak tervezése” című projekt keretein belül egy olyan know-how fejlesztés és tesztelés, amely révén lehetőségünk adódik nagyobb földrajzi és életkorbeli spektrumban önkénteseket bevonni, felkészíteni őket a kulturális értékekre alapozott programok egyedi önkéntes tevékenységére. Létrejön egy komplex motivációs módszertan, valamint a megvalósítás 3 évében annak alkalmazása és finomhangolása. A módszertan alapján hosszútávon az önkéntesség bevezetése, újraélesztése, működtetése, fenntartása, helyi értékek bevonása valósul meg. Ennek eredménye az erős társadalmasító hatás, a közösség kohéziós és kulturális értékeinek erősítése és átadása a következő generációnak. A projekt elemeként rendezvények, képzések, workshopok, kompetencia-térkép, kiadványok és egyéb eszközök megrendezése és beszerzése valósul meg.
A projekt támogatásának összege 25 Millió Forint, amely 100% intenzitású. A projekt megvalósítása 2017. április 1-jén kezdődött meg. A projekt zárására 2020. március 31-én kerül sor. A projekt az „EFOP-1.3.5-16-2016-00973” azonosítószámú támogatási szerződés keretében valósul meg.

amp templates

Rákosszentmihály - Máriabesnyő

, szerző: tsinom

Meszlényi

1ut_1-13a. MMM Zarándoklat
(Márton Áron - Meszlényi Zoltán emlékzarándoklat a Mária Úton)

Koordinátor: Fodor László
Telefon: +36 30 644 0662
e-mail: fodor@inter-e.hu

Zarándoklatvezető: Pásztor Sándor
Telefon:  +36 30 640 3297
e-mail: pasztor@inter-e.hu

Csatlakozás esetén érdeklődni lehet:
Burai János: 06-30/1505 999, ill. Fodor László: 06-30/644- 0662


pikto_gyalogos II. enyhe emelkedők, de jól járható útvonal

pikto_bicikli ***** nem járható

pikto_lovas ***** nem járható

pikto_lovas ***** nem járható

pikto_tj_v1ut ***** kiépített főútvonal

Útvonal: Rákosszentmihály - Csömör - Kistarcsa - Kerepes - Gödöllö - Máriabesnyő

Gyülekező:
Rákosszentmihályi Római Katolikus templom   6:45

Budapest,  XVI. kerület Templom tér 3.

Indulás- tervezett csatlakozás:

Rákosszentmihályi plébánia:                                      7:00
Árpádföldi plébánia  - Állás u. 70.                              8:00
Csömöri plébánia - Erzsébet u. 29.                            9:15
Kerepesi plébánia - Szabadság u. 163.                     12:00-12:30
Gödöllő Hév végállomás:                                         14:45
                              Az Örs vezér térről 13.48-kor induló HÉV-vel elérhető!
Premontrei templom -  Fácán sor 3.
                              A felüljáró híd túloldala

Várható érkezés Máriabesnyői Nagyboldogasszony Bazilikatemplomhoz:   17:30

Szentmise:                                                               18:00

Távolság:  27 km
Útvonalterv:  LETÖLTHETŐ ITT  (kidolgozás alatt)

Bárhol lehet csatlakozni!

Mindenkit szeretettel várunk!!!

Visszautazás egyénileg, vonattal, busszal, HÉV-vel