amp templates

Budakeszi, Makkos Mária

kegyhely leírás, 2012.03.25. 21:35, szerző: Trueknight

Budakeszi

Makkos Mária a "Fogolykiváltó" Szűzanya kegyhelye a főváros tőszom­szédságában. Temploma azon a helyen áll, ahol Tratib János fiatal paraszt legénynek 1731-ben jelenése volt. Mikor halálos betegségéből a Szűzanya közbenjárására csodás módon meggyógyult, hálából a Szűzanya képét helyezte el azon a tölgyfán, amelynél látomása volt.

A Szűzanya képéhez, a mai kegyképhez egyre többen zarándokolnak a környékről. Előbb kis kápolna, majd templom épült a fogolykiváltó trinitárius szerzetesrend letelepedése után a jelenés helyén, és több csodás imameghallgatás történt (1762-1768 között). 1783-ban II. József a rendet föloszlatta. Az elárvult templom és rendház az idők folyamán rommá lett. A második világháború után, 1950-ben azok a zarándokok építették újjá, akik a Fogolykiváltó Szűzanyához itt könyörögtek szerte a nagyvilágban fogságban sínylő­dő szeretteikért, együtt az itt dolgozó Szervita atyákkal. Napjainkban ismét sürget a szükség, hogy a Fogolykiváltó Szűzanyához esedezzünk azokért a testvéreinkért, akik rabságban sínylődnek: az alkohol, a kábítószer, a mérték nélkül fogyasztott nikotin, a pénzhajsza és a fékevesztett testiség rabságában.

Mindnyájunknak éreznünk kell a felelősséget testvéreinkért. Tettünk-e már valamit a szakadék felé sodródó testvéreinkért? Mit tehetünk? Hát teremtsünk lelki hátteret emberi erőnket meghaladó föladatainkhoz! Folyamodjunk a Fogolykiváltó Szűzanyához, mentse meg a magyar édesapákat és édesanyá­kat, a veszélyeztetett fiatalokat, fiúkat és lányokat, az erkölcsileg düledező magyar otthonokat. A végveszély órájában könyörögjünk, hogy az Úr ereje törje le a szenvedélyek bilincsét a magyar lelkekről a Fogolykiváltó Boldog­asszony közbenjárására.

A festői környezetben az erdő szélén fekvő templomban, fönn a hegytetőn, egész éven át vasár- és ünnepnapokon 9 és 11 órakor, hétköznapokon 11 óra­kor van szentmise. Minden hónap második vasárnapján a 11 órai nagymisét ajánljuk föl szenvedélyeikkel küszködő testvéreinkért, és naponta délután 2 órakor rózsafüzért imádkozunk a Fogolykiváltó Szűzanyához a veszélyeztetett családokért.

Templomunkban esztendőként három búcsút tartunk: május első vasár­napján az évadnyitó búcsút, majd Sarlós Boldogasszonyt (július 2.) követő vasárnapon a nyári búcsút, és a Fogoly kiváltó Szűzanya ünnepét (szeptember 24.) követő vasárnapon a főbúcsút.

Egyéb alkalmakkor is gondoskodunk az egyéni és csoportos zarándokok lelki igényeinek a kielégítéséről. Címünk: Lelkészi Hivatal. 2092 Budakeszi, Makkos Mária, Pf. 59. Közvetítésre fölkérhető a budakeszi plébánia tele­fonon: 165-512. Makkos Mária kegyhelye megközelíthető gyalogosan Budapestről a 96-os autóbusz végállomásától (Fizikai Kutató Intézet), az erdőn keresztül 20 perc. Továbbá: az úttörővasúton a Hűvösvölgyben felszál­lva, és az Előre megállónál leszállva az erdőn keresztül 15 perc. Budakeszitől a 22-es autóbusszal érkezve, a Moszkva térről indulva, a budakeszi Gyógyszertár megállótól gyalog a Kossuth utcán és erdei sétányon át 30 perc. Ezenkívül a Moszkva térről induló 22-es busz budakeszi tanácsháza megál­lójától a budakeszi templom mellett, az Erdő utcán és a Napsugár utcán a Makkosi úton át 25 perc. Gépkocsival, autóbusszal Budakesziről a templom alatt 40 méternyire az Erdő utcán. Napsugár és Makkosi úton föl kb. 3 km. Imádkozzunk, hogy az 1950-ben elűzött. Makkos Máriát újjáépítő szervita atyák minél előbb vis­szafoglalhassák a kegyhelyet, jogos tulajdonukat!

Kép forrása: http://bucsujaras.hu/makkosmaria/index.html