Kegyelmek áradata a II. Mindszenty-zarándoklaton

Máriaremetéről indultunk, ahol még életemben nem jártam, így nagy ajándék volt számomra az indulási helyszín. Huszonegynéhányan keltünk útra a szentmise után. Útvonalunk egy szakasza egybeesett a Márianosztrai Ifjúsági Zarándoklattal, Csobánka-Szentkúton pedig egybeért a két zarándoklat. A zarándokok által sokszor megtapasztalt égi áldás, az eső itt ért minket, ám el nem áztunk, mert a kápolna védelmet nyújtott. Mi sem bizonyítja jobban, hogy az égiek velünk voltak, mint az, hogy az egész zarándoklaton nem is esett az eső, csak ekkor. Ráadásul egy tanúságtételt hallhattunk közben, köszönhetően annak, hogy éppen itt találkozott össze a két zarándoklat.

Első este Pilisszentkereszt polgármestere várt minket vacsorával, szállással, aki egyébként nagy zarándok. A Mária Úton elzarándokolt már Máriazellbe, Csíksomlyóra, Chestohowába és most Medjugorjéba készül. Másnap egy szakaszon el is kísért bennünket, és idegenvezetőnk is volt. Általa tovább erősödött bennem, hogy én is végigjárjam a Mária Utat, de erről később.

Nagy ajándék volt az esti tapasztalat- ill. élménymegosztó kör, valamint amikor körben állva megosztottuk egymással, hogy miért-kiért ajánljuk fel zarándoklatunkat, és a ránk bízott imaszándékokat.

Nagyon jók voltak a csendes-szakaszok, ahol volt alkalmunk önmagunkba nézni, jobban elmélyedni.

Volt, amikor kimondottan párban haladtunk, hogy megismerjük egymást. Én egy anyukával jártam e szakaszt, aki azért választott engem beszélgetőtársául, mert egy félmondatból kiderült, hogy én is egyedül nevelem a gyermekeimet. Az ő javaslatára keresett mindenki egy cipelendő követ, amely a terheinket jelképezte, és valahányat a Mindszenty emlékmise előtt a Bazilikában található Bakócz-kápolna oltárára helyeztünk, átadva minden, a zarándoklatra hozott terhünket, kérésünket Jézusnak. (Azt hittük nem fogják megengedni, hogy az oltárra tegyük, de nem volt kifogás, megengedték!)

Van, akinek már említettem, hogy nagyon érlelődik bennem, hogy a Máriazell-Csíksomlyó közti Mária Utat több szakaszban végigjárom, és jövőre terveztem az első, a Máriazell-Kőszeg szakasz teljesítését. Eddig az érdeklődés fázisában mozgolódtam, és rendre olyan infók jöttek, hogy az osztrák rész nem annyira kitáblázott, mint a hazai, sok pénz kell, mert csak panziókban lehet aludni, enni stb. Így elég bizonytalan volt még számomra, hogy hogyan lehet ezt kivitelezni. Ám kiderült, hogy az egyik korábban született, nyugdíjas zarándoktársam már 5-ször vagy 6-szor ment Kőszegről Máriazellbe Délvidékiekkel, és néhány pesti is becsatlakozott már. Általa nagyon közel kerültem a vágyam teljesüléséhez. Olyannyira, hogy sikerült fellelkesíteni többeket is, így most már érzem, hogy nincs visszaút. Menni fogok! Felfoghatatlan, hogy ennyire az Isteni figyelem középpontjában vagyunk.

Plusz ajándék volt számomra, hogy Esztergomban a Szent Adalbert Központban, ahol a Mária Utasok zarándokszállása is található, nem kaptunk szállást. Ezért a Ferences Gimnáziumban aludtunk, amelynek köszönhetően az ott tanuló fiammal is együtt lehettem.

Zárásként elmesélem, hogy a Bazilikában összefutottam a Ferences Szegénygondozó Nővérek főnöknőjével, akivel nagyon jóban vagyunk. Megbeszéltük, hogy délután benézek hozzájuk. Nagy ajándék volt a tuják közös ápolása közbeni beszélgetés. Elképzelni nem tudom, hogy szolgálatuk hogyan fér bele a nap 24 órájába. Kórház-, lánynevelő intézet látogatása, hittantanítás iskolákban, és nem is sorolom. Az est fénypontját az esti zsolozsma jelentette a csendes kis kápolnában. Leírhatatlan érzés volt kettesben zsolozsmázni Klarissza nővérrel. A zarándoklatunk is mondtunk laudest, ám plusz öröm volt számomra, hogy a fülemben csengő, ferences szerzetesek által is hangoztatott ritmus és hangsúly szerint imádkozhatom, és különösen jó volt a megfelelő szünetek tart,  átgondolhatom, amit mondok. Így mindkettőnknek teljes volt az öröme, ami csak fokozódott akkor, amikor egy küldetéssel elindultam haza. A nővérek jelenleg egy 12 fős idősotthont működtetnek szülővárosomban, Szécsényben, ám egy régi épület felújításával lehetőségük nyílt egy harminc fő befogadására alkalmas otthon létrehozására. A munka 4 éve folyik, de a befejezéshez még sok adományra van szükség, ezért örömmel hoztam magammal az értékesítésre szánt téglajegyekből, hogy részt vegyek az adománygyűjtésben.  Különösen fontos időseink számára, hogy szeretetteljes közegben élhessék utolsó napjaikat, és akár naponta találkozhassanak Jézussal az Oltáriszentségben.

Sok mindent írhatnék még, de az átélt kegyelmeket nem lehet visszaadni. Isten áldjon Benneteket, és kívánom, hogy aki még nem volt gyalogos zarándoklaton, az is átélje legalább egyszer ennek kegyelmeit.

Géczi Katalin