×

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósul az „A Mária Út önkéntes hálózatának kiépítése, fejlesztése és motivációs formáinak tervezése” című projekt keretein belül egy olyan know-how fejlesztés és tesztelés, amely révén lehetőségünk adódik nagyobb földrajzi és életkorbeli spektrumban önkénteseket bevonni, felkészíteni őket a kulturális értékekre alapozott programok egyedi önkéntes tevékenységére. Létrejön egy komplex motivációs módszertan, valamint a megvalósítás 3 évében annak alkalmazása és finomhangolása. A módszertan alapján hosszútávon az önkéntesség bevezetése, újraélesztése, működtetése, fenntartása, helyi értékek bevonása valósul meg. Ennek eredménye az erős társadalmasító hatás, a közösség kohéziós és kulturális értékeinek erősítése és átadása a következő generációnak. A projekt elemeként rendezvények, képzések, workshopok, kompetencia-térkép, kiadványok és egyéb eszközök megrendezése és beszerzése valósul meg.
A projekt támogatásának összege 25 Millió Forint, amely 100% intenzitású. A projekt megvalósítása 2017. április 1-jén kezdődött meg. A projekt zárására 2020. március 31-én kerül sor. A projekt az „EFOP-1.3.5-16-2016-00973” azonosítószámú támogatási szerződés keretében valósul meg.

amp templates

Zarándoklat a bodajki kegyhely avatására

Időpontja: 2020.09.13. 07:00 - 19:00
, 2020.07.01. 11:21, szerző: sodi

bodajk

Zarándokalt hazánk legrégebbi, ezer éves kegyhelyének felújítás utáni ünnepi újraszentelésére.

Időpont: 2020 szeptember 13 ( vasárnap)

Utazás: kényelmes légkondicionált autóbusszal, csoport-és lelki vezetővel

Ellátás: nincs
Részvételi díj: 6.900.-Ft/fő, amely tartalmazza az utazás és a csoport kísérői dijakat.

Tervezett program:
Indulás Budapestről reggel 8 órakor. Bodajkra érkezés után közös imaalkalom, majd 10.30-tól ünnepi szentmise. A kegyhely felfedezése, körbejárása után étkezési lehetőség. Különleges a zarándoklat, mert a Bodajk-Fehérvárcsurgó távolságot ( 5 km), aki szeretné, gyalogszerrel is megteheti, és így becsatlakozhat a Mária Út Egyesület “sportos” zarándokaihoz, akik a teljes távot végig gyalogosan teszik meg!
Fehérvárcsurgón a Károlyi kastély is teljes pompával várja, hogy helyi vezetőnkkel végigjárjuk a termeket, és a kertet is. Hazaérkezés az esti órákban Budapestre.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Zarándoklatunk a Mária Út Egyesület és partner utazási irodája szervezésében, a Mária Rádió támogatásával valósul meg.

További információ: www.mariaut.hu, Molnár Anikó: +36 30 171 9377, Perczel Éva: +36 30 165 4536

Jelentkezés: ITT

2020.09.13. 07:00 - 19:00