×

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósul az „A Mária Út önkéntes hálózatának kiépítése, fejlesztése és motivációs formáinak tervezése” című projekt keretein belül egy olyan know-how fejlesztés és tesztelés, amely révén lehetőségünk adódik nagyobb földrajzi és életkorbeli spektrumban önkénteseket bevonni, felkészíteni őket a kulturális értékekre alapozott programok egyedi önkéntes tevékenységére. Létrejön egy komplex motivációs módszertan, valamint a megvalósítás 3 évében annak alkalmazása és finomhangolása. A módszertan alapján hosszútávon az önkéntesség bevezetése, újraélesztése, működtetése, fenntartása, helyi értékek bevonása valósul meg. Ennek eredménye az erős társadalmasító hatás, a közösség kohéziós és kulturális értékeinek erősítése és átadása a következő generációnak. A projekt elemeként rendezvények, képzések, workshopok, kompetencia-térkép, kiadványok és egyéb eszközök megrendezése és beszerzése valósul meg.
A projekt támogatásának összege 25 Millió Forint, amely 100% intenzitású. A projekt megvalósítása 2017. április 1-jén kezdődött meg. A projekt zárására 2020. március 31-én kerül sor. A projekt az „EFOP-1.3.5-16-2016-00973” azonosítószámú támogatási szerződés keretében valósul meg.

amp templates

Virágvasárnapi zarándoklat Máriagyüdre

Időpontja: 2020.04.04. 07:00 - 05. 19:00
, 2019.12.03. 13:25, szerző: sodi

mariagyud_card.jpg

ELMARAD

Utazás: autóbusszal, csoportkísérővel, lelkivezetővel
Felszállási lehetőség az M7es autópálya mentén Székesfehérváron, és Siófokon.

Tervezett visszaérkezés április 5-én az esti órákban a Blaha Lujza térre.

Elhelyezés: zarándokszállás, félpanziós ellátással

Részvételi díj: 21.900.Ft/fő amely tartalmazza a buszos utazás, szállás, félpanziós ellátás, csoport és lelki vezetés költségét.

Tervezett program:
Szombaton: Első állomásunk Magyarszék, ahol a Sarutlan Kármelita Szerzetesrendi nővérek nagy szeretettel várnak bennünket. Kápolnájukban közösen imádkozhatunk és megtudhatunk tőlük sok-sok érdekességet az itteni életről, elköteleződésről, a rend történetéről. Van egy kolostori bolt is, ahol a csokoládé készítésről is kaphatunk információkat, illetve válogathatunk a finomságok, lelki és testi táplálékok között egyaránt. Pécs felé tovább haladva utunkat Mánfa felé vesszük, ahol Árpád-kori templomrom az egykor Sarlós Boldogasszony tiszteletére felszentelt műemléken szemlélhetjük meg a romanika, a gótika és a újabb korok stílusjegyeit. Ezután Pécsre érkezünk, ahol a Havi Boldogasszony kegykápolnával és annak regényes történetével ismerkedhetünk meg. A városban egyéb számtalan egyháztörténeti szempontból is jelentős látnivaló megtekintésének csak az időkorlát szabhat határt, de a Dóm téren mindenképpen teszünk egy kiadós sétát! Vacsoránk és szállásunk Máriagyűdön a zarándokszálláson lesz.

Vasárnap: Reggeli után 10 órától Virágvasárnapi szentmise a máriagyűdi Bazilikában. Utána ünnepi körmenet, és ismerkedés a kegytemplomtól keletre található Szentkúttal és sok más egyedül Gyűdön található szakrális látnivalóval, és azok történetével. A kegytemplomi dombon Kálváriát építettek. A stációk domborművei a pécsi Zsolnay porcelángyárban készült kerámia kegyképek. Délután 15 órakor kezdődik az élő Passiójáték, amely évről évre megrendíti a nézők szívét, lelkét. Nem is csoda, hogy Udvardy György püspök atya a gyűdi Passióra teljes búcsút ajándékozott, az előírt feltételek mellett! A Passiójáték végeztével hazaindulunk, de ha lehetőség nyílik rá még útba ejtjük Siklóson a ferencesek templomát is, mert ki tudja mikor járunk erre felé ismét. Az eredetileg Szent Annának szentelt templom már 1333 körül itt állhatott, melyről egy írásos forrás tesz említést. Eredeti freskói ma is láthatók. Visszaérkezés Budapestre az esti órákban.

A programváltoztatás jogát fenntartjuk!

Zarándoklatunk a Mária Út és az MTDMSZ Nonprofit Kft szervezésében, a Mária Rádió támogatásával valósul meg. További információ: www.mariaut.hu Molnár Anikó: +36 30 171 9377, Perczel Éva: +36 30 165 4536

Jelentkezés: ITT

2020.04.04. 07:00 - 05. 19:00