×

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósul az „A Mária Út önkéntes hálózatának kiépítése, fejlesztése és motivációs formáinak tervezése” című projekt keretein belül egy olyan know-how fejlesztés és tesztelés, amely révén lehetőségünk adódik nagyobb földrajzi és életkorbeli spektrumban önkénteseket bevonni, felkészíteni őket a kulturális értékekre alapozott programok egyedi önkéntes tevékenységére. Létrejön egy komplex motivációs módszertan, valamint a megvalósítás 3 évében annak alkalmazása és finomhangolása. A módszertan alapján hosszútávon az önkéntesség bevezetése, újraélesztése, működtetése, fenntartása, helyi értékek bevonása valósul meg. Ennek eredménye az erős társadalmasító hatás, a közösség kohéziós és kulturális értékeinek erősítése és átadása a következő generációnak. A projekt elemeként rendezvények, képzések, workshopok, kompetencia-térkép, kiadványok és egyéb eszközök megrendezése és beszerzése valósul meg.
A projekt támogatásának összege 25 Millió Forint, amely 100% intenzitású. A projekt megvalósítása 2017. április 1-jén kezdődött meg. A projekt zárására 2020. március 31-én kerül sor. A projekt az „EFOP-1.3.5-16-2016-00973” azonosítószámú támogatási szerződés keretében valósul meg.

amp templates

XVII. Sümegi gyalogos zarándoklat a Balatonfelvidéken a hazáért 2020. szeptember 18-20.

Időpontja: 2020.09.18. 07:00 - 20. 17:00
, 2019.01.23. 13:43, szerző: sodi

Önkéntesek zarándoklata

Zarándokoklat Szent Istvántól Máriához.

A sümegi zarándoklatok nagy hagyományának felélesztésére lett ez a kezdeményezés 2004-ben. Ezen az első úton született meg a Mária Út álma is.

Mindenkit szeretettel hívok, tartson velünk, gyalog. S aki nem tud velünk zarándokolni, várjuk a sümegi vasárnapi főbúcsú nagymiséjére, 2020. szeptember 20-án 10 órára.

Indulás: 2020. szeptember 18-án, pénteken reggel 7 órakor Balatonalmádiból a Szent Imre templomtól, a Szent Jobb ereklyét őrző kápolnától.
Előtte 6.15-től gyülekezés, regisztráció, 6.45-től indító információk, ima, áldás.
Három nap gyaloglás után, szeptember 20-án, vasárnap, 10-re érkezünk Sümegre.

A teljes táv mintegy 85 km.

Az útvonal általában földúton, vagy gyenge forgalmú közúton halad. Ajánlatos edzeni a zarándoklatra, felkészülni lélekben és testben. Útközben imádkozunk, énekelünk, beszélgetünk, elmélkedünk vagy éppen szilenciumot tartunk. Vászolyon és Tapolcán is lesz esti szentmise.
A szállás pénteken Vászolyon egy szép parasztházban, szombaton Tapolcán, szerényebb szállodában lesz. Hozni kell matracot és hálózsákot. Lesz csomagszállítás. Napközben a saját maguk által hozott élelmiszert fogyasztják a zarándokok, de érintünk boltokat is. Esténként főtt vacsora vár majd mindenkit. Sümegről a hazautazás egyénileg történik, ezért is jó, ha odahívjuk barátainkat, hogy várjanak bennünket, legyenek velünk a búcsún, a szentmisén, s segítsenek a hazatérésben.
A zarándoklat közös étkezési és szállásköltségét, szervezési és eszközköltségét, a kísérőautó költségeit a zarándokok közösen viselik, ennek mértéke személyenként 17 000 Ft, amit induláskor a szervezőnél, Récsey Zsuzsánál kell fizetni.
Zarándoklatunknak remélhetőleg lesz pap lelki vezetője is, az egyeztetés még zajlik.
A szállás miatt a zarándokcsoport korlátozott létszámú, maximum 40 fős lehet.

Ha részt szeretnél venni a zarándoklaton, kérem, regisztrálj az erre a célra megnyitott felületen,

ide kattintva

vagy a szervezőnél, Récsey Zsuzsánál a +0630 2270784 telefonszámon, vagy pedig e mailben a zsuzsa@recsey.com email címen adataid magadásával.

Szeretettel vár mindenkit a zarándoklat világi vezetője:
Szabó Tamás
+36304676444
elnok@mariaradio.hu

2020.09.18. 07:00 - 20. 17:00