Fatimai zarándoklat Soroksárra

Időpontja: 2017.10.13. 07:00 - 13:00
, 2017.09.20. 08:20, szerző: sodi

fatima

Snell György püspök atya hívására a Mária Rádió és a Mária Út Egyesület, gyalogos zarándoklatot szervez a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király Plébániatemplomhoz.

Idén október 13-án lesz száz éve annak, hogy a Szűzanya utoljára megjelent Fatimában. Ennek emlékére, Szűz Mária tiszteletére a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia országos zarándoklatra buzdítja a híveket. A szervezéssel Snell György püspök atyát, a Szent István-bazilika plébánosát bízták meg.
A Mária Rádió és Mária Út közösen szervez gyalogos zarándoklatot, a 11 órakor kezdődő ünnepségre.

A Mária Rádió hallgatói családjának, s a Mária Út közösségének zarándoklata a Bakáts téri Assisi Szent Ferenc-templom elől indul, október 13-án.
Gyülekező 6:30-tól.
Indulás 7 órakor.
A zarándokút hossza 12 km.
Az induló csoporthoz, az útvonal több pontján tudnak majd csatlakozni a zarándokok.

Csatlakozási pontok:
1. Rákóczi híd A Rákóczi hídnál lévő csatlakozási ponttól az oda érkező zarándokok 10 kilométert tesznek majd meg Soroksár- Újtelepre, a budapesti fatimai szentélybe (1237, Budapest, Szent László utca 149.). Itt kb. 7:30-kor tudnak csatlakozni a zarándokokhoz.
2. Kén utca Hév A Kén utcai hév megállóhoz várják azokat a csatlakozókat, akik úgy érzik, szívesen zarándokolnának 8 km-es útszakaszon Soroksárig. Ennél a csatlakozási pontnál, kb. 8 órakor tudnak csatlakozni az újabb zarándokok.
3. Gubacsi híd A Gubacsi hídnál lévő csatlakozópont félúton található. Az oda érkezők 6 km-es szakaszt tehetnek meg a Mária Rádió zarándokaival. A zarándoklat kb. 9 órára ér ide, ekkor tudnak csatlakozni az érkezők.
4. Torontál utca Hév Akik rövidebb útszakaszon szeretnének a gyalogos zarándoklaton részt venni, csatlakozzanak a Torontál utcai hév megállónál, ahonnan már csak 3 kilométert kell megtenni a Fatimai Szűzanya tiszteletére épült Szent István Király plébániatemplomig. Itt kb. 10 órakor tudnak csatlakozni a zarándokokhoz.

Várjuk szeretettel a zarándokok jelentkezését!
Jelentkezés: https://goo.gl/forms/zB7SKKEiU2grouau1
vagy a +36 30 345 8369-es telefonszámon, Siklósi Bernadettnél.

2017.10.13. 07:00 - 13:00

×

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósul az „A Mária Út önkéntes hálózatának kiépítése, fejlesztése és motivációs formáinak tervezése” című projekt keretein belül egy olyan know-how fejlesztés és tesztelés, amely révén lehetőségünk adódik nagyobb földrajzi és életkorbeli spektrumban önkénteseket bevonni, felkészíteni őket a kulturális értékekre alapozott programok egyedi önkéntes tevékenységére. Létrejön egy komplex motivációs módszertan, valamint a megvalósítás 3 évében annak alkalmazása és finomhangolása. A módszertan alapján hosszútávon az önkéntesség bevezetése, újraélesztése, működtetése, fenntartása, helyi értékek bevonása valósul meg. Ennek eredménye az erős társadalmasító hatás, a közösség kohéziós és kulturális értékeinek erősítése és átadása a következő generációnak. A projekt elemeként rendezvények, képzések, workshopok, kompetencia-térkép, kiadványok és egyéb eszközök megrendezése és beszerzése valósul meg.
A projekt támogatásának összege 25 Millió Forint, amely 100% intenzitású. A projekt megvalósítása 2017. április 1-jén kezdődött meg. A projekt zárására 2020. március 31-én kerül sor. A projekt az „EFOP-1.3.5-16-2016-00973” azonosítószámú támogatási szerződés keretében valósul meg.