Élménybeszámolók
Jelzésfestés - bolond napon ...
Szervusztok, Kedves Testvérek!
A tárgyban szereplő megszólítás természetesen a bolond szélre (is) vonatkozott, ami végig kísérőnk volt az elmúlt hétvégén, mikor is Szárliget-Nagyegyháza útvonalon festettük az Utat.
Szombaton az alapokat tatabányai a Vörös házaspárral, illetve Kőváry Gizussal Mányról, vasárnap pedig Molnár Andrással, a frissen Apostolképzőt végzett Kubinyi Szilvivel, illetve a fellelkesített szárligeti Hervai Jánossal végeztük.
bővebben»
Apostolképzés V.
Befejező rész az Apostollá fogadásról
Lejegyezte: Török Márta
Hogyan záródik egy képzés Mária utas módra? Ennek lehettünk részesei az apostolképzés utolsó estéjén március 19-én, a Szent István Bazilikában.
bővebben»
Jelzésfestés a Mátrában 2011 március 12-13.
Kedves Mindnyájan!
Katona Ildi, Pali és Gőröcs Zsuzsa néni jóvoltából a hétvégén a Mátrában jártunk és festettünk, ahogy András képeiből látjátok is! Az idő nagyszerű volt. Befestettünk egy csomó fát, -mondanám én, a szőke - szóval felfestettünk úgy 6 km-t Tartól az Ágasházi túristaházon át, majdnem Fallóskútig. Nagyon szép helyen, egy erdészházban aludtunk, zarándok körülmények között, de aki volt már zarándokolni, tudja, hogy nem a körülmények számítanak első sorban!
bővebben»
beszámoló a Zarándokolni jó! konferenciáról
Boldog az az ember, akit te segítesz,
Akinek a szíve zarándokútra készül,
Átkelnek a kiaszott völgyön és forrássá teszik azt,
A korai eső is áldásodba öltözteti
Erősségről erősségre mennek,
mígnem meglátják az istenek Istenét a Sionon
(84. zsoltár)
Ezzel a mottóval rendezte meg a Párbeszéd Háza és a Pesti Jézus Szíve jezsuita templom közössége a Zarándokolni jó! elnevezésű konferenciát 2011. február 17-18-án.
A bevezető gondolatokat Kocsis Fülöp görög katolikus püspök atya fogalmazta meg.
bővebben»
Apostolképzés, IV.
Zarándokok fogadása, szállásadás, apostolkodás
A zarándok nyitott szívű, megszólítható, elfogad segítséget másoktól- az apostolképzés 4. alkalma ezzel az állítással kezdődött, s mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a képzés szervezői Gáll Zsófiát, a "konkurens" zarándok útvonal, a Gyöngyök Útja mögé szerveződött Via Margaritarum Zarándok Egyesület elnökét kérték fel az ágostonos zarándokfogadás és szállásadás témájának kifejtésére. Hála a bizalomnak és a közös munkának sokszínű, hazai és külföldi tapasztalatokkal bőségesen gazdagított előadást hallhattunk.
bővebben»
Közösségünk tagjai megszólalnak

Kedves Böngésző!
Közösségünk önkéntesei egy cél érdekében szövetkeztek, a Mária Út építésére.
Mindannyiunkat külön-külön meghívott valaki erre a munkára.
Álljon itt most egy pár tanúságtétel a meghívásról:
(Rovatunk folyamatos feltöltés alatt, térj vissza később is...)
bővebben»
Beszámoló az Apostol képzés első estéjéről
Apostol képzést hirdetett az érdeklődőknek a MÚT Egyesülete ez év január 30.-ára a budapesti Szent István Bazilikába, amit majd további négy előadás fog követni...
Az összejövetelen több mint 40 kíváncsi és lelkes, főleg fiatal fiú és leány vett részt. Természetesen a középkorosztály is képviseltette magát.
bővebben»
Az első jelzésfestő tábor 2011-ben Piricsén
Hazaérkezve Piricséről a jelzésfestő táborban szerzett élményeinket írom most meg nektek kedves MÚT-as testvéreim. A tábort Katona Pál vezette négy napon keresztül, a Keleti határ közelében, Piricséről Bátorligeten át a román határig jutott el a festő csapat a nagy munkával kb. 30 km felfestésével.
bővebben»
Pápa-Budapest ima-kilenced zarándoklat 2011.08.11-20.
2011 augusztus 11.-én csütörtökön délelőtt 10.35-kor a Keleti pályaudvar 13-as vágányáról vonattal utaztunk Pápára: Kata, Édua, Gábor, Bea-Laci (házaspár) és én.
Pápán az állomáson várt ránk Józsi, aki a nagy hátizsákjainkat és minket is beszállított a város közepébe. A Kolping házban fogadtak bennünket (Pápa 8500 Fő út 2.) nagy szeretettel és ebéddel a "háziak". A finom ebéd elfogyasztása után (hideg ásványvíz és üdítő, fasírt, saláta, kenyér), a város másik végébe indultunk az imaórára. Farkas Feri kísért bennünket át a városon oda-vissza, és másnap is ő mutatta nékünk az utat Bakonybélig.
bővebben»
2011. Csíksomlyó-Máriazell felé tartó kerékpáros zarándokok két napja Budapesten:
A gyulafehérvári caritas zarándokok csapata már a Dunántúlon teker! Fővárosunkon áthaladó kerékpárosokat a két nap folyamán az esti hírekben 5-5 percben a Duna TV, az M1, és az M2 híradójában is láthattuk.
A hétvégén (július 16-17.) nagy várakozással készülődtünk itt Mátyásföldön az Erdélyből indult kerékpáros zarándokok fogadására.
bővebben»
Csillagösvényen I. rész
Útinapló a 2011. évi Budapestről Csíksomlyóra tartó Mária zarándoklatról
Lejegyezte: Fentősné Nagy Veronika és Kozsár Miklós
2011.08.15 Nagyboldogasszony Napja, Mária mennybevételének ünnepe.
A mai evangélium így szól:
Azokban a napokban Mária útra kelt, és a hegyek közé, Júda egyik városába sietett. Belépett Zakariás házába, és köszöntötte Erzsébetet. Amikor Erzsébet meghallotta Mária köszöntését, szíve alatt megmozdult a magzat, és a Szentlélek betöltötte Erzsébetet. Hangos szóval így kiáltott: "Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse? De hogyan lehet az, hogy Uramnak anyja látogat el hozzám? Mert íme, amikor fülembe csendült köszöntésed szava, örvendezve felujjongott méhemben a magzat! Boldog, aki hitt annak beteljesedésében, amit az Úr mondott neki!"
bővebben»
László Dániel: "Mária út" című kiállításának megnyitója
Február 25-én 17 órától került megrendezésre Gödöllőn, a Művészetek Házában László Dániel festőművész "Mária út" című kiállításának megnyitója. A kiállítást Katona Pál, a Mária Út koordinátora nyitotta meg, jelen volt még felesége, Katona Ildikó, Osvay Viktória a Mária Rádió Mária Út műsor szerkesztője, valamint a Mária Út egyesület alapítói és önkéntesei, továbbá egyéb érdeklődők (köztük jómagam) is részt vettek e jeles eseményen.
bővebben»
Máriaút a Mátrában...
Két éve járt erre egy ember. Nehezen formálta a nyelve a szavakat, s az egyik lába sem hajlott rendesen. Azelőtt egy főiskolán tanított, és egy focicsapatnak is edzője volt - feleség, gyerekek, anyagi biztonság - minden, ami egy egyszerű halandót boldogít, mindene meg volt.
Ötvenéves volt, amikor kicsúszott alóla mindez, s az agyvérzése után már nem volt hová mennie a kórházból. Elhagyta mindenki, és elvesztette mindenét. Útravalóul ezt kapta a kezelőorvosától: járni kell, nem megállni, menni kell, mindig!
Ecséden találkoztunk vele, amint néhány társával Csíksomlyó felé tartott. Három nappal előtte hallotta meg a rádióból, hogy zarándokok gyalog indultak a pünkösdi búcsúba, s másnap, Máriabesnyőn már utol is érte őket.
Rátalált egy útra, ami nem csak a testét, de a lelkét is élteti. Négy hét múltán Ő vitte fel a zászlónkat a Somlyó-hegy nyergébe: az útmenti csavargóból Mária utas zarándok lett.
bővebben»
Gyalogos zarándoklat Mariazell és Budapest között - 2010.08.01-2010.08.20.
Mit is lehetne írni egy 20 napos gyalogos zarándoklatról röviden, amikor ez életem egyik legnagyobb élménye volt? Nehéz feladat, mert csak az előkészületekről tudnék írni egy oldalt...
bővebben»
Gyere! Legyél a Mária Út apostola!
Török Márta az Apostolképzés résztvevője tollából:
2012. január 30-án, a Szent István Bazilika Mária termében kezdődött meg a Mária Út apostolainak képzése, több mint negyven lelkes érdeklődő részvételével.
Rövid bemutatkozás után szívünk nyitogatására, máriás érzületünk megerősítésére és fokozására megnéztük a Mária Út című filmet - zarándoklataink céljáról, - a zarándokút születéséről, az ötlettől a megvalósításig.
bővebben»
MÚT klubest a Csíksomlyói zarándokokkal
Zarándok társaim, Kedves MÚT-asok!
Tegnap este a Bazilikának a Mária termében a MÚT klubest keretén belül a 2011-es Somlyói pünkösdi búcsúra eljutott zarándokok beszéltek élményeikről.
Kicsit késői időpontnak is találtuk, hogy csak most, februárban "juthattak szóhoz"... el kellett telnie több időnek, hogy megérlelődjön az élmény.
A másik igazság pedig az, hogy mostanra realizálódott az a tény, hogy a Mária teremben, a budapesti Szent István Bazilikában és a Szent Jobb kápolnában mi MÚT-asok, otthonra találtunk.
bővebben»
Czestochowától Medjugorjeig 2011 nyarán
Roszel István zarándokbeszámolója, a Mária Út észak - déli szakaszán tett útjáról.
Czestochowa-tól Međugorje-ig, 5 országon át, 40 nap alatt, 1300 km megtételével.
bővebben»
Kedves Mária Út Család!
Igen szép és beszédes nevű városunk, Gyöngyös.
A Mátra alján fekvő város, élettel teli ferences kolostorában gyűlt össze a Mária Út Család! S hogy miért is Család? ... mert ott volt Mária Útjának apraja nagyja. Kisbabáktól kezdve nagymamáig, nagyapáig. ... s amíg a "nagy" emberek lelkük útjait egyengették, aközben, először az Út történetében, a "kisembereknek" Mária Út bölcsőde nyílt, egy mászószőnyeggel borított, játékokkal teli, meleg kolostori szobácskában.
bővebben»
Pálos 70, Békét adok neked! Teljesítménytúra és zarándoklat
Október 7-8-9.
Budapest-Sziklatemplom-Csobánka-Pilisszentlélek-Szob-Márianosztra
"Uram, Te olyan létet adtál nekünk, amelynek Te magad vagy a célja, és nyugtalan a szívünk, amíg benned meg nem nyugszik." (Szent Ágoston)
bővebben»
Fájdalmas Szűzanya búcsú - Máriás fiatalok országos találkozója
Gyöngyös, 2011. szeptember 24-25.
Gyöngyös immár 7. alkalommal fogadta az egész országból, sőt a határokon túlról is a Máriás fiatalokat. Mostanra igazi városi ünneppé nőtte ki magát a kezdeményezés, mondhatni, hogy az egész város ünneplőbe öltözött a Szűzanya tiszteletére.
bővebben»
Zarándoklat Czestochowa - Márianosztra 1. rész
Rövid beszámoló a Częstochowa - Márianosztra 2011. szeptember 12 és október 7-9 közötti gyalogos zarándoklatról MEDVECZKY GÁBOR és SZOKOLAY JÓZSEF tollából.
Az út célja: gyalogosan bejárni a Mária Út északi ágának egy részét, október 9-ére Márianosztrára érni a kegykép koronázási ünnepségére Máriától, Máriával Jézushoz!
Résztvevők száma: 2 fő
bővebben»
Czestochowa-Márianosztra 2011. szeptember 12-október7.
Éléménybeszámoló Medveczky Gábortól
bővebben»
Szomolyai keresztalja
Üdvözletem minden olvasónak.
November 14.-én kis csapat gyülekezett a szomolyai templom előtt.Ezt a gyülekezést egy cél vezérelte: a Mária út egy szakasza hívta,várta őket.A zarándoklat mely Bogácsra vitt az erdőn keresztül.A zarándok kereszttel a kezemben remegő belsővel imádkoztam és kértem Istent és Szűz Máriát segítsen minket az úton.10 órakor felsorakozva hatalmas szívvel és lélekkel indultunk a Márton napi búcsúra.Verőfényes napsütésben sárban és csúszós leveleken segítettük egymást a cél felé.Az időjárás mindenkit meglepett hisz Novemberben nem szokott ilyen csodálatos idő lenni.Sokan úgy gondoltuk hogy ez egy jó jel ,ez a nap csodás kezdete.
bővebben»
Apostolképzés II.
Lejegyezte: Török Márta az apostolképzés egyik résztvevője
A Mária Út apostolainak képzése február 13-án folytatódott. A második találkozót Bernáth Marica az est háziasszonya, Katona Pál a MÚT koordinátora és dr. Molnár András az Útvonal Bizottság elnöke vezette. A zenei szolgálatról és minden technikai segítségről ezúttal is Sánta Pál gondoskodott: "Jézus életem, erőm, békém..."- énekeltük vele mindannyian a nyitó ima után.
bővebben»
Élménybeszámoló a Rákosszentmihály Máriabesnyő zarándoklartól
2011 július 2.-án szombaton gyalogos zarándoklaton vettünk részt. Ez a zarándoklat minden évben Sarlós Boldogasszony tiszteletére Rákosszentmihályról -Csömörön keresztül - Máriabesnyőre tart.
bővebben»





