Jelzésfestés
Az első jelzésfestő tábor 2011-ben Piricsén
Hazaérkezve Piricséről a jelzésfestő táborban szerzett élményeinket írom most meg nektek kedves MÚT-as testvéreim. A tábort Katona Pál vezette négy napon keresztül, a Keleti határ közelében, Piricséről Bátorligeten át a román határig jutott el a festő csapat a nagy munkával kb. 30 km felfestésével.
bővebben»
Jelzésfestés a Mátrában 2011 március 12-13.
Kedves Mindnyájan!
Katona Ildi, Pali és Gőröcs Zsuzsa néni jóvoltából a hétvégén a Mátrában jártunk és festettünk, ahogy András képeiből látjátok is! Az idő nagyszerű volt. Befestettünk egy csomó fát, -mondanám én, a szőke - szóval felfestettünk úgy 6 km-t Tartól az Ágasházi túristaházon át, majdnem Fallóskútig. Nagyon szép helyen, egy erdészházban aludtunk, zarándok körülmények között, de aki volt már zarándokolni, tudja, hogy nem a körülmények számítanak első sorban!
bővebben»
Egyszerű útkijelölési hozzájáruló nyilatkozat minta
A festett útjelzésekkel történő alapkijelöléshez használható ez a hozzájárulás minta, ahol nincs szükség részletesebb jogi szabályozásra (nem magánterület, legálisan járható, kialakított út). A mellékletben a jelzésrendszer rövid leírása is szerepel, ezt szinte csak a helyi útvonallal kell kiegészíteni.
A pontozott részeket ill. / jellel elválasztott opciókat értelemszerűen le kell cserélni az adott szakaszra vonatkozóan... Amennyiben nem az M1 útvonalról van szó, úgy értelemszerűen cseréljük le az útvonalra vonatkozó adatokat, szükség szerint a jelzésszínt is.
[A térképet a turistautak.hu-ból vagy az openmaps.eu-ból PrintScreen-nel kiemelve és valamely képszerkesztő programmal feldolgozva tudjuk előállítani. Szükség esetén kérjük a technikai koordinátor vagy más illetékes szakember segítségét.]
bővebben»
Útjelzés-festési általános útmutató
Mellékelten található a Magyar Természetbarát Szövetség általános, országos útjelzési útmutatója, melyben a Mária út jelzése is szerepel. Az alábbi helyről is letölthető: http://termeszetbarat.hu/aktualis_anyagok
bővebben»






