amp templates

Szekszárd Remete kápolna

kegyhely leírás, 2015.07.27. 12:29, szerző: tsinom

szekszárd remete kápolna

A szekszárdi egyházközséghez tartozó Mária kegyhelyünk a Remete kápolna 1757-58 között épült a város nyugati határán lévő egyik szép domboldalon.

A kápolna egyhajós sokszögű szentéllyel záródó, a hajó egybe épült a toronnyal. A nyugati oldalon négyzetalaprajzú sekrestye csatlakozik a szentélyhez.

Eszterházy Pál nádor leírásából tudjuk, hogy már a kora-középkorban (11. század) is kedvelt kegyhely volt, amely a török hódoltság alatt elpusztult. A hely nevét többrétű hagyomány igyekszik magyarázni, melyek egyben közösek, valaha e helyen remete talált magának lakóhelyet.

A török hódoltság után a 17. század végén, 18. század elején lendült fel a város vallásos élete, és ezzel együtt a kegyhelyé is. A város szélén leroskadni induló kápolnát a hívek újjáépítették, megnagyobbították. A korábbi kápolna Szent Anna kultuszához kötődött, amit az újáépítés után Mária születéséhez kapcsolták.

Ma Kisboldogasszony napján tartanak itt búcsút, melyre főleg Szekszárdról és a környező településekről érkeznek hívek. Az utóbbi években alakult ki az a szokás, hogy az egyházközség lelki napját, a búcsú napjához igazítják, amit szombaton tartanak meg. Aznap a belvárosi templomban reggel 8 órától óránkénti váltásban a plébániához tartozó, vagy más zarándok közösségek, lelkiségi csoportok vezetik az egyes imaórákat a kihelyezett Oltáriszentség előtt. Este 6 órakor indul a Remetére az énekelő hívekből, papokból, ministránsokból és cserkészekből álló processzió. Rózsafüzért imádkozva felváltva viszik a kegyszobrot a hívek a kápolnához, ahol szentmisét mutatnak be. A szentmisét fáklyás keresztút követi a kápolna kertjében. A szombati napot egy órás szentségimádás zárja, majd egész éjszakás virrasztást tartanak a kápolnában. A vasárnapi ünnepi nagymisét meghívott neves püspökök, érsekek celebrálják.

Az idők folyamán a kápolnán különböző javításokat, festéseket végeztek, gondos kezek munkáját dicséri. Napjainkban ismét felújításra szorul a kápolna, amit 2002-ben meg is kezdtek. A munkálatok átgondolt, szervezett bonyolítását a "Remete Kápolnáért" közhasznú alapítvány vállalta fel a Püspökség és a Műemlék Felügyelet támogatása mellett.

Remete Kápolnáért Közhasznú Alapítvány számlaszáma: 11746005-20010252