Zarándoklat a nagy héten

Nagyheti zarándoklat a Mária úton Kópházáról az Urak asztalához

Hagyományteremtő céllal szervezte meg a Fertő-táj Világörökség Egyesült nagyheti zarándoklást népszerűsítő rendezvényét, amelyen több mint százan vettek rész Magyarországról és Ausztriából


Az Ausztria-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával valósul meg a PILGRIMAGE projekt, amelynek fő célja a Nyugat-Dunántúl és Kelet-Ausztria között évszázados hagyománnyal rendelkező máriacelli zarándokutak jelen kor igényeinek megfelelő életre keltése, illetve abból szakrális-, turisztikai termékek és kínálat kialakítása.

A nagyheti zarándoklat a Mária út térségünkben áthaladó részének a szakaszavatója is volt, sok helyen már megtalálhatók a kihelyezett táblák és kilométerkövek. Az irányító rendszert a közeljövőben információs táblák és un. Mária kapuk egészítik ki, amelyek az út szakrális csomópontjaira (kegyhelyek, templomok) kerülnek. A Mária út teljes egészének és regionális szakaszának is a felavatására Nagyboldogasszonykor, 2012. augusztus 15-én kerül sor.

Az irányító rendszeren (táblák, kilométerkövek) kívül a projektben készül térkép, útikönyv, képeslapok, zarándok igazolvány és kisebb ajándéktárgyak. A projekt magyar partnerei a Vas Megyei Közgyűlés Önkormányzata illetve a Fertő-táj Világörökség Egyesület. Az Egyesület az út "térségi begyázódása és működésbe hozása" mellett feladatául vállalta, hogy a kiépülő zarándokutak a közép-európai szakrális utak nagy családjának egyenrangú hálózati társa legyen (Jakab út, Márton út, Gyöngyök útja), illetve az útvonal mentén fekvő önkormányzatok, plébániák, szállásadók és vendéglátó helyek a különböző igényeknek megfelelően spirituális és turisztikai termékeket, szolgáltatásokat dolgozzanak ki a zarándokoknak.     

A nagyheti zarándoklat az egykori határsáv, a kitáblázott Mária út 21 km-es szakszán haladt végig a Kópházi kegytemplomtól Harka, Muck, Hermes és Magas bérc érintésével az Urak asztalához.
A zarándoklat lelki vezetője Reisner Ferenc hegykői plébános volt, a záró szentmisét az Urak asztalán Pál László Eisenstad - StGeorgeni plébános Reisner Ferenccel és Németh Antal kópházi plébánossal mutatták be.
A kétnyelvű szentmisén a szikrai (Sieggraben) önkormányzat vezetői és a falu hívő közössége is képviseltette magát, akik a Mária út 6 km-es ausztriai szakaszán zarándokoltak fel az Urak asztalához.

A rendezvény az ausztriai kezdeményezéshez kapcsolódott, amely keretében immár három éve Salzburg, Tirol tartományokban (az idei évben már Alsó-Ausztriában és Stájerországban is) több helyen nagy hét kezdetén útra kelnek zarándok közösségek, csoportok, hogy a húsvétra készülődve felhívják a zarándoklás (test-, lélek- és közösség építő) jótéteményeire a figyelmet.

Magyarországon első alkalommal került sor nagyheti "promóciós", zarándoklást népszerűsítő akcióra, amelyen főként a környékbeli zarándok közösségek (Hegykő, Kópháza, Sopronkövesd, Fertőd, Sopron) vettek részt, de együtt zarándokoltak a Mária Út Egyesület vezetői és az NYME győri Apáczai Kar vallási turizmus szakos hallgatói is. A rendezvényen keresztül a szervezők olyan önkénteseket is kívánnak "toborozni", akik bekapcsolódnak a térségi zarándokút működtetésbe, fenntartásába (út karbantartás, zarándokok kísérés, rendezvény szervezés).

Vissi András


×

Az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával megvalósul az „A Mária Út önkéntes hálózatának kiépítése, fejlesztése és motivációs formáinak tervezése” című projekt keretein belül egy olyan know-how fejlesztés és tesztelés, amely révén lehetőségünk adódik nagyobb földrajzi és életkorbeli spektrumban önkénteseket bevonni, felkészíteni őket a kulturális értékekre alapozott programok egyedi önkéntes tevékenységére. Létrejön egy komplex motivációs módszertan, valamint a megvalósítás 3 évében annak alkalmazása és finomhangolása. A módszertan alapján hosszútávon az önkéntesség bevezetése, újraélesztése, működtetése, fenntartása, helyi értékek bevonása valósul meg. Ennek eredménye az erős társadalmasító hatás, a közösség kohéziós és kulturális értékeinek erősítése és átadása a következő generációnak. A projekt elemeként rendezvények, képzések, workshopok, kompetencia-térkép, kiadványok és egyéb eszközök megrendezése és beszerzése valósul meg.
A projekt támogatásának összege 25 Millió Forint, amely 100% intenzitású. A projekt megvalósítása 2017. április 1-jén kezdődött meg. A projekt zárására 2020. március 31-én kerül sor. A projekt az „EFOP-1.3.5-16-2016-00973” azonosítószámú támogatási szerződés keretében valósul meg.