amp templates

Máriapócs

Bemutatás

A pócsi kegyképet 1676-ban Csigri László máriapócsi bíró készíttette fogadalomból és hálából, a török rabságából történt szabadulásának emlékére. A képet Papp Dániel helybéli görögkatolikus lelkész öccse, Papp István festette 6 magyar forintért. Ezt a bíró nem tudta kifizetni, így az ikont egy tehetősebb polgár, Hurta Lőrinc vásárolta meg és ajándékozta a templomnak. Valószínűleg ő íratta a kép aljára orosz nyelven a következő szöveget: Én, Isten szolgája állíttattam fel a képet vétkeim bocsánatára. 1696. november 4-én, miközben a kis fatemplomban Papp Dániel lelkész a Szent Liturgiát végezte, Eöry Mihály pócsi földműves arra lett figyelmes, hogy az ikonosztázon elhelyezett Istenszülő-ikon mindkét szeméből bőségesen folynak a könnyek. A rendkívüli esemény csodálattal töltötte el a jelenlevőket. A könnyezés két hétig szünet nélkül tartott, majd kisebb megszakításokkal egészen december 8-ig. A korabeli feljegyzések szerint a könnyezés utolsó napján olyan hideg volt, hogy a kehelyben a bor és a víz megfagyott, de Mária könnyei ekkor is bőségesen hullottak.

A jelenlegi díszes barokk templom elődje egy egyszerű kis fatemplomocska volt. A Pócsra zarándokoló hívek egyre nagyobb száma szükségessé tette a kis fatemplom helyén egy nagyobb templom építését. A templom berendezése hosszú ideig tartott. Az igen díszes képállvány, ikonosztázion 1785-88 között épült. Ennek képei azonban 1896-ban újakra lettek cserélve. A szentélyben a 18. században épült meg a főoltár, amelynek márványtömbje gróf Forgách Pál ajándéka. Az ekkor készült nagyon szép baldachint sajnos lebontották. Szép barokk alkotás a két mellékoltár és a szószék. Máriapócs történelmének kiemelkedő napja 1991. augusztus 18., amikor a Magyarországot meglátogató II. János Pál pápa bizánci szertartású Szent Liturgiát végzett magyar nyelven a kegykép előtt.

Elérhetőség

47.878321, 22.023832

4326 Máriapócs, Kossuth tér 25.

Máriapócs a Nyíregyháza - Nyírbátor - Mátészalka vasútvonalon található. Busszal Nyíregyházai átszállással érhető el. Autóval az M3-ról lekanyarodva néhány perc.

Tudnivalók
Nyitvatartás

08:00 - 19:00

Belépő

Ingyenes

Miserend
Programok

Augusztus 12-13. Nagyboldogasszony-napi búcsú
Szeptember 9-10. Kisboldogasszony-napi búcsú
Szeptember 17. A Szent Kereszt felmagasztalásának búcsúja, A katolikus cigány közösségek zarándoklata
Október 1. Az Istenszülő oltalma, A házaspárok és családok búcsúja és az Európai Máriás Háló napja

Hanganyagok

MM

2017 Mária Maraton

Kiemelkedő teljesítmény, közösségi élmény.

Térkép